Új globális hulladékkezelési stratégiát hirdetett pénteken a Coca-Cola, a világ legnagyobb üdítőital-gyártója.
Ebben az esztendőben is megszervezik a magyar kultúra napjára tekintő rendezvényt Nagyváradon. Az esemény helyszíne a Lorántffy Zsuzsanna Református Egyházi Központ, Nagyvárad, Ezredévi emléktér 40. szám, időpontja pedig január 19 péntek, délután öt órai kezdéssel.
Újra lehet jelentkezni a mezőgazdasági minisztérium által tavaly indított programba, melynek során azokat támogatják, akik szezonon kívül értékesítenek saját termesztésű paradicsomot.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) az erdélyi magyar nemzeti önrendelkezés évét ünnepli 2018-ban, ennek jegyében szervezi idei programjait – jelentette ki Tőkés László európai parlamenti képviselő hétfőn nagyváradi sajtótájékoztatóján.
Ezen a napon a nyugati egyházakban három eseményt ünnepelnek: a napkeleti bölcsek vagy a hagyomány szerint háromkirályok (Gáspár, Menyhért és Boldizsár) látogatását a gyermek Jézusnál, Jézus megkeresztelkedését a Jordán folyóban, valamint az általa véghezvitt első csodát a kánai menyegzőn.
Még több hír
Impresszum