Csütörtök reggel 8.30-tól kezdték a musai-muszáj civil kezdeményező csoport tagjai az újonnan összegyűlt 700 kérvény iktatását a Kolozsvári Polgármesteri Hivatalnál. Kevesebb, mint egy hónap alatt gyűlt össze a háromnyelvű táblák kitételét szorgalmazó ezer darab kérvény.

Első alkalommal március 12-én még csak 300 kérelmet sikerült iktatni, de júniusig tovább folytatják a gyűjtést, noha alig több mint egy hónap alatt összegyűlt a megcélzott 1000 kérvény - mondta Borzási Sarolta, a musai-muszáj csoport tagja.


Nem állnak le a megcélzott ezer kérésnél, tovább folytatják a gyűjtést (Fotó: Főtér.ro)
Nem állnak le a megcélzott ezer kérésnél, tovább folytatják a gyűjtést (Fotó: Főtér.ro)



A kérvényeket főként kolozsváriak, de környező településeken élők illetve más városbeliek is kitöltötték. Bár zömében magyar nemzetiségűek voltak a kitöltők, nagyon sok román is támogatta aláírásával a kezdeményezést. Az utóbbiak többnyire úgy gondolják, hogy ez a lépés csak gazdagítja, színesíti a kolozsvári közösséget.


A musai-muszáj civil csoport szerint a kérelmek benyújtása azért fontos, hogy a polgármester is láthassa, a többnyelvű helységnévtáblák kérdése sok embert foglalkoztat. Emellett a többnyelvű táblák ügyének köztudatban tartása is lényeges pont, ezt segítik elő a minden csütörtökön szervezett akciók.


A gyűjtéshez továbbra is bárki csatlakozhat. Több civil szervezettől, köztük a KMDSZ-től lehet kérni formanyomtatványokat.


Kelemen E. Eszter


[ittHON.ma]

Impresszum