Online petíciót kezdeményezett az Autonomy for Transylvania Facebook-csoport azért, hogy az Emil Boc vezette kolozsvári városháza térjen vissza a város hagyományos címerének használatához.



A jelenlegi címert egy diáklány tervezte 1995-ben, és Gheorghe Funar nacionalista polgármester rendszeresítette a hivatalos okmányokban 1999-ben. 
 
A petíció indoklásában érdekes mód nem a mostani címer ellen szóló érvek jelennek meg (csúnya, nincs köze a városhoz, a városháza illegálisan használja, mert nem hagyta jóvá az országos heraldikai bizottság, sőt ellenezte), hanem a történelmi címert ismerteti.
 
A felhívás szövege szerint Károly Róbert 1316-ban szabad királyi város státust adományozott Kolozsvárnak, és adómentességet az itt letelepülni kívánó szászoknak. A város 1369-ben kapott pecsétet, amelyet Lajos király hagyott jóvá 1377-ben. A motívum már ezen megjelenik: városkapu felhúzott ráccsal, a kapu fölött három, bástyaszerű toronnyal.
 
Ez vált később a város címerévé, amely még ma is több épületen látható: a Szent Mihály-templom bejáratánál, a Szabók bástyáján, a Karolina-téri obeliszken, a Majális utca elején egy kapualjban, a régi városháza tetején a Deák Ferenc utcán, a Nemzeti Színház egyik páholyán, stb.
 
A címert vagy annak elemeit később több városi intézmény is átvette, a pénzverde, a nyomda, a régi egyetem, illetve a jelenlegi Babeș-Bolyai Tudományegyetem.
 
A jelenleg használt címert a kolozsvári román értelmiség is elutasítja, legutóbb tavaly februárban a PNL egyik tanácsosa sürgette a visszatérést a hagyományos címerhez. A mostani petíciót az alábbi piros linkre kattintva lehet aláírni.

A petíciót itt lehet aláírni.

[Forrás: foter.ro]
Címkék: Kolozsvár, címer
Impresszum