A XI. EMI-tábor pénteki napján Vona Gábor Jobbik-elnök és Szávay István, a nemzeti párt alelnöke tartottak előadást "A magyar megmaradás esélyei és lehetőségei az átalakuló Európában" címmel. A két politikus többek között a nemzetünket fenyegető legsúlyosabb problémákról, a Jobbik néppártosodási folyamatáról és a párt nemzetpolitikájáról beszélt.

A Jobbik már készül a kormányzásra

Rögtön a beszélgetés elején felvetődött, hogy milyen politikai irányvonalat takar a Jobbikkal kapcsolatban sokat hangoztatott néppártosodási folyamat, melyet a magyarországi média és a párt kritizálói gyakran "cukikampányként" aposztrofáltak már a múlt évi parlamenti választások alkalmával is. Vona Gábor ezzel kapcsolatban kijelentette: határozottan visszautasítja a néppártosodási folyamat és a balliberális magyarországi sajtó által a pártra ragasztott jelző összemosását. Mint fogalmazott, minden erejével azon van, hogy a folyamatot végigvigye a pártban, hisz ez valójában nem más, mint a kormányzásra való felkészülés.




A pártelnök kijelentette, azok, akik náci romantikában révedeznek ne jöjjenek a Jobbikba, hanem alapítsanak maguknak másik pártot. Vona hozzátette, azokat a szerencselovagokat is el fogja küldeni, akik a párt erősödésével egyre nagyobb számban tűnnek fel és bizonygatják, hogy ők bizony ősjobbikosok.

Vona szerint nagy bajban van Európa, és ez abból látszik leginkább, hogy képtelen megoldást találni az előtte tornyosuló problémákra, legyen szó a tömeges bevándorlásról, az ukrán vagy a görög válságról. A politikus szerint Európa problémái sajnos nemzetünket is súlyosan érintik, hisz Kárpátaljáról tömegesen menekül a magyarság, miközben Magyarország védtelen a bevándorlókkal szemben.

Vona úgy véli,hogy három dolog kell egy nemzet megmaradásához: egy eredetmítosz, amit a közösség magáénak vallhat, egy küldetésmítosz, és elengedhetetlen a megélhetési lehetőség biztosítása is. Vona úgy véli, a magyarság eredetmítoszát megtörték, a küldetéstudat hiányzik, a megélhetési lehetőségek pedig katasztrofálisak, amit leginkább az egyre nagyobb méreteket öltő, tömeges elvándorlás bizonyít.

A Jobbik elnöke elmondta, hogy a párt hatalomra kerülése esetén felkészülten akar kormányozni, hisz ellenkező esetben a hazának, a nemzetnek árt. Vona szerint már akkor is sikeres lenne a Jobbik kormányzása, ha a számos probléma közül legalább a mindent átszövő és az országot megbénító, élhetetlenné tevő korrupciót sikerülne felszámolni, mivel így is többet tenne a párt, mint az elmúlt 25 év bármelyik kormánya.

Moldova egyesülni fog Romániával!


Szávay István örömét fejezte ki, hogy egyéves kitiltását követően újból az EMI-táborban lehet, hozzátéve, hogy szintén örömteli látni, ahogy egyre nagyobb a párt felé fordulás, egyre "nagyobb az igény az őszinte szóra". A média ugyanis vagy rágalmazta, vagy elhallgatta a Jobbikot, így az utóbbi évekig nemhogy a párt programját, de magát a pártot is alig lehetett megismertetni az elszakított területeken élő magyarsággal. Pontosan ennek tudható be – érvelt Szávay –, hogy amikor a Jobbik a kettős állampolgárságról, autonómiáról, önrendelkezésről, restitúcióról, anyanyelvi jogokról való párbeszédet sürgette, akkor a párt ellenségei igyekeztek feszültségszításként bemutatni ezt az igyekezetet.  A tavalyi választási eredménnyel kapcsolatban kijelentette, meglátása szerint a külhoni választók így hálálták meg személyesen Orbán Viktornak a kettős állampolgárság felvételének lehetőségét, ez azonban egyszeri alkalom volt, ezen kívül ugyanis a kormány semmilyen más téren nem sikerült érdemi eredményt elérjen, amit egyre többen ismernek fel külhonban is.




Szávay István kifejtette, hogy "a magyar külpolitikát a gazdasági szempontok sokkal inkább foglalkoztatják, mint a nemzeti érdekérvényesítés kérdése". A pártalelnök úgy látja, a magyar külpolitika tétlensége következtében annyi év után is még mindig alapvető célokért kell küzdeni, miközben "elkopik a közösség".  "Hiába vannak jogaink,van iskolánk, van templomunk, van istentiszteletünk, ha nincs munkahely, ha nincs megélhetés és ezért sajnos nincs jövő" - tette hozzá Szávay.  Ezért a Jobbik azt állította nemzetpolitikája középpontjába, hogy a magyarországi cégeket befektetésre, munkahelyteremtésre ösztönözze. Erre ugyanis egyáltalán nem figyelnek oda, sokszor nem tisztelik a kétnyelvűséget, iparűzési adójukból Bukarestet építik, miközben piaci előnyként használják ki a helyi magyarságot.

Szávay kijelentette, Moldova rövid időn belül egyesülni fog Romániával, amire alaposan fel kell készülni, mivel e lépés jelentősen megváltoztatja majd az erdélyi magyarság helyzetét, és kitágítja lehetőségeit, hisz Románia föderalizálásán keresztül többek között hozzásegítheti a hőn áhított területi autonómiához.



[ittHON.ma, Fotó: EMI]

Impresszum