A Néppárt számára egyértelművé vált, hogy a fúzió ellenzésével az MPP egyes vezetői Biró Zsolt elnökkel az élen homlokegyenest szembemennek a párt tagságának akaratával - fogalmaz közleményében az Erdélyi Magyar Néppárt elnöksége

Kifejtik: "Tudatában annak, hogy a magyar közösség nagy része együttműködést és közös cselekvést vár az erdélyi magyar politikai szereplőktől, az Erdélyi Magyar Néppárt május elején fúziós ajánlatot tett a Magyar Polgári Pártnak, hogy a két alakulat egyesítse erőit az autonómia ügye érdekében. A Néppárt és az MPP vezetősége Makfalván megállapodott abban, hogy egy több fordulósra tervezett, váltott szervezésű tárgyalássorozat keretében először június elején találkoznak, és egyeztetnek az egyesülés lehetséges módozatairól.

Az akkori, Makfalván született megállapodással ellentétben Biró Zsolt, az MPP elnöke nem jelent meg a Néppárt által június 7-ére, Kalibáskőre szervezett találkozón, és elutasította az ajánlatot arra hivatkozva, hogy a fúzió nem lehet tárgyalás témája.

Ennek alapján a Néppárt számára egyértelmű, hogy a fúzió ellenzésével az MPP egyes vezetői Biró Zsolt elnökkel az élen homlokegyenest szembemennek a párt tagságának akaratával, hiszen a polgáriak helyi szinten – amint ezt több alkalommal jelezték is –, igenis akarják a nemzeti oldal egyesítését. A két párt között helyi és önkormányzati szinten a legtöbb helyen példaértékű az együttműködés, és ennek magasabb szintre emelésének logikus és szükségszerű kifejeződése lenne a fúzió.

A Néppárt elnöksége jóhiszeműen várta június 7-én az MPP vezetőségét, de most már világossá vált, hogy az MPP elnökének láthatóan nincs bátorsága szemtől szemben tárgyalni az együttműködés szorosabbra fűzéséről. Holott a Néppárt nem egy kész fúziós megállapodással állt volna elő, hanem csak tárgyalni kívánt az együttműködésről.

Azután, hogy Biró Zsolt – minden bizonnyal az MPP-t távirányítással ellenőrző korábbi pártelnök hatására – elutasította az ajánlatot, a Néppárt a polgáriak helyi vezetőivel folytatja az egyeztetést a nemzeti oldal egyesítéséről".
Címkék: Néppárt, EMNP, MPP, fúzió
Impresszum