A rezsicsökkentés jelszavával vág neki az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) a 2016-os önkormányzati választásoknak - derült ki Szilágyi Zsolt pártelnöknek a párt kézdivásárhelyi országos küldöttgyűlésén pénteken mondott beszédéből.



Megemlítvén, hogy a magyarországi rezsicsökkentési erőfeszítések nyomán Bukarestben a korrupcióellenes ügyészség (DNA) vizsgálja a vízszolgáltató sorozatos díjemeléseit, kijelentette: "ha Magyarországon és Bukarestben lehet, miért ne lehetne Erdélyben is" rezsit csökkenteni. 
    
Szilágyi Zsolt úgy vélte, pártjának kevés esélye van arra, hogy az áram és gázszolgáltatók díjainak a csökkentését érje el, de vízszolgáltatás és a szemételszállítás díjai sok helyen csökkenthetők lennének. Szerinte a téma kényes voltát jelzi, hogy a Bihar megyében megkeresett települési önkormányzatok többsége megtagadta a rezsidíjakkal kapcsolatos adatok kiszolgáltatását.

Szilágyi Zsolt szerint az EMNP a magyar képviselet megerősítését tűzi ki célul a jövő évi önkormányzati választásokra. Úgy vélte, ehhez versenyeznie kell a többi magyar párttal azokon a vidékeken, ahol tömbben él a magyarság, és együtt kell működnie velük azokon a településeken, ahol a verseny veszélyeztetné a magyar képviseletet. 
    
Hozzátette, az év elején háromszor is találkozott és tárgyalt Biró Zsolttal, a Magyar Polgári Párt (MPP) elnökével, hogy megpróbálják rendezni a két párt viszonyát. Az EMNP azt ajánlotta, hogy hozzanak létre választási koalíciót és közösen indítsanak jelölteket a 2016-os választásokon. Szerinte nem az EMNP-n múlt, hogy ez nem sikerült. "Minden valószínűséggel júdáspénz van a dologban" - utalt arra, hogy a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) köreiben felmerült egyes parlamenti képviselői helyek átengedése az MPP-nek. Azt is hozzátette, a saját pártjukból kiábránduló jóérzésű MPP-sek előtt az EMNP ajtaja nyitva áll. 
    
Szilágyi Zsolt azt is elmondta, hogy a marosvásárhelyi összefogás ügyében telefonon beszélt Kelemen Hunor RMDSZ-elnökkel, és abban egyeztek meg, hogy személyesen találkoznak. Üdvözölte, hogy az RMDSZ-nek sikerült rendeznie viszonyát a magyar kormánnyal. Hozzátette, sokkal könnyebb lenne az együttműködés, ha a szövetség megszabadulna a korrupciós ügyekbe keveredett politikusaitól. Úgy vélte, Erdélyben az EMNP az egyetlen korrupciómentes, az autonómiát és a föderalizmust felvállaló párt.
    
Arra intette azonban a küldötteket, hogy nem oldja meg az erdélyi magyarság ügyeit pusztán az, hogy a korrupcióellenes ügyészség vádat emel az RMDSZ korrupt vezetői ellen. "Azért mert a másik gyengül mi még nem fogunk erősödni" - állapította meg. Hozzátette, a párt helyi szervezeteinek dolgozniuk kell, mert csakis a folyamatos munka által nyerhetik el a közösség bizalmát, és szerepelhetnek sikeresen a választásokon.



Kilenc hónap eredményeiről
 
A pártelnök beszélt a januári – marosvásárhelyi – kongresszus óta eltelt kilenc hónap eredményeiről. Szilágyi Zsolt elmondta: lezajlottak a helyi és megyei szintű tisztújítások, kialakították a 2016-os önkormányzati választásokra szóló konkrét menetrendet, a Néppárt közreműködésével létrejött a Partiumi Autonómia Tanács, felvételt nyertek az Európai Szabad Szövetségbe, valamint sikerült megerősíteniük kapcsolatukat az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanáccsal és a Székely Nemzeti Tanáccsal is. 

Technikai kérdésekről döntöttek a zárt ülésen
 
Évértékelője végén Szilágyi üzent a párt jövőbeli sikereit szkeptikusan kezelőknek is: „Azért hoztuk létre a Néppártot, mert úgy éreztük, csak ezzel van esély az autonómiát és az erdélyi magyarok érdekeit tisztán megjeleníteni. Az RMDSZ elhibázott Bukarest-központú politikája zsákutcába vezette a Szövetséget, az MPP vezetőinek ámokfutása pedig szétzüllesztette a pártot. Az egyetlen esélyünk arra, hogy a választók megtalálhassák az erdélyi politikában a tiszta, autentikus hangot az volt, hogy életre hívjuk a Néppártot. Hiszem, hogy a változatlanul nem túl kedvező körülmények ellenére is képesek leszünk sikereket elérni, ehhez azonban az kell, hogy politikánk az emberekről szóljon”. Szilágyi Zsolt beszéde után a Néppárt Országos Kongresszusa módosította a párt belső szabályzatát és megválasztotta az Országos Szabályzatfigyelő és Etikai bizottság, valamint a Számvizsgáló bizottság tagjait.

[MTI, közlemény]
Impresszum