A Kolozs megyei Ördöngösfüzes iskolájának egymillió lejes tornatermét magtárként használja a helyi pópa az önkormányzat jóvoltából. Nem teljesen lélektelen a gyakorlat: az iskolások kívülről gyönyörködhetnek a tornatermükben, ha már használni nem szabad.

Enyhén szólva sem a rendeltetésének megfelelően használják az ördöngösfüzesi iskola tornatermét: a helyi pópa tartja benne a gabonáját – derül ki az Adevărul tudósításából. A tornatermet még a 2009-es program keretében építették megközelítőleg egymillió lejből, azonban a tanintézet diákjai nem sokáig örülhettek neki.



Ionel Mânecan polgármester újságírói megkeresésre elmondta, azért kellett magtárt csinálni a tornateremből, mert kevés a diák, és túl drága fűteni, ugyanis „a gáz pénzbe kerül”. A tornaterem a helyi pópa udvarának tőszomszédságában található, így nem csoda, hogy gazdasági melléképület lett belőle.

Az is kiderült, hogy a gyermekek addig használhatták a tornatermet, ameddig a helység kalapácsai másképp nem döntöttek: „Hagyták, hogy vagy három hónapig használjuk a tornatermet, aztán elvették a kulcsot. Tavasz óta a pap magtáraként működik, búzát, kukoricát, és még amije van, azt tart benne” – nyilatkozta egy helyi lakos. Ilyen megvilágításban megdőlni látszik a polgármester érve, miszerint a terem rendeltetésének megfelelő használata csak a melegebb évszakokban kifizetődő.



Dacian Pop pópa is nyilatkozott a bármiféle szerződés nélkül birtokba vett tornaterem ügyében. Szavaiból kiderül, hogy ő csak megmentette az épületet: „Nagy rendetlenséget találtam itt, ezek a fiatalok tönkretették a termet” – jelentette ki a pap, hozzátéve, hogy ő szívesen elhordja a gabonáját abban az esetben, ha valaki bérbe veszi a tornatermet.

Ördögfüzes iskolájában nyolc osztályos tanítás folyik, a tanintézményt harminc gyermek látogatja. A község lakosságának fele magyar.

Impresszum