Az RMDSZ akkor fogadja el az Erdélyi Magyar Néppárt Marosvásárhelyre és Maros megyére vonatkozó koalíciós javaslatát, ha az EMNP írásba adja, hogy nem indul a jövő évi parlamenti választásokon – jelentette ki a Maszolnak adott interjúban Kelemen Hunor.



„Abban nem tudunk partnerek lenni, hogy feladjuk a politikai identitásunkat azoknak a kérésére, akiknek az RMDSZ térdre kényszerítése a célja” – fogalmazott a szövetségi elnök.

Egy korábbi nyilatkozata szerint az RMDSZ az SZKT-ülés után írja alá a megállapodást az önkormányzati választásokon való együttműködésről az MPP-vel. Az SZKT-ülés lejárt, mikorra várható a megállapodás aláírása?

Az elvi megállapodás szövege 99 százalékban kész van. Biró Zsolt MPP-elnökkel ezen a héten a MÁÉRT-ülésen találkozom, és megbeszéljük, hogy mikor írjuk alá. Az ilyen típusú megállapodásokat az Szövetségi Elnökség és a Szövetségi Állandó Tanács fogja jóváhagyni. Az a szándékunk, hogy az MPP-vel az országos megállapodás mellett olyan helyi megállapodásokat kössünk, amelyek lehetővé teszik, hogy a helyi önkormányzatokban a magyar érdekképviseletet a maximális legyen.

Arról is beszélt korábban, hogy Szilágyi Zsolt EMNP-elnökkel is tárgyalni fog a marosvásárhelyi helyzetről. Ez mikorra várható?

Az EMNP-vel nem volt szó megállapodásról. Ők azt kérték, hogy kizárólag Marosvásárhelyen és Maros megyében közös koalíciós listát indítsunk az önkormányzati választásokon. Erről fogok tárgyalni Szilágyi Zsolt EMNP-elnökkel, akivel szintén a MÁÉRT-ülésen egyeztetjük a találkozó időpontját.

Ritkán szokta megelőlegezni az RMDSZ álláspontját az ilyen típusú találkozók előtt, a napokban mégis megtette. A múlt héten a Kossuth Rádiónak nyilatkozva elutasította az EMNP koalíciós javaslatát, mondván, hogy a marosvásárhelyi előválasztás nem arról szólt, hogy „csinálnak egy lecsót”. Ezt kifejtené bővebben?

Szoktam néha színesebben fogalmazni, nem mindig azt a bükkfanyelvet használom, mint a politikusok nagy többsége. Ha valakit sértett ez a nyilatkozatom, sajnálom, és elnézést kérek, mert sértő szándékom nem volt. Csupán a következő dolgot mondtam: az RMDSZ azért kezdeményezte Marosvásárhelyen az előválasztást, hogy legyen összefogás a polgármester személyét illetően. Nem beszéltünk városi és megyei tanácsosi jelöltlistákról. 

Szerintem a kettőnek egymáshoz nincs lényegi köze. Nem látom, hogy a polgármester-választást miért kellene összekötni a tanácsosok megválasztásával. Amikor meghirdettük az előválasztást, akkor ezeket nem is kötöttük össze. Azt mondtuk mindannyian: aki megnyeri az előválasztást, az lesz a magyar jelölt, és ezt a jelöltet támogatja az összes magyar politikai szervezet, aki részt vett az előválasztáson. A marosvásárhelyiek azt kérték, hogy legyen egy magyar polgármester-jelölt, akit támogat az RMDSZ, az MPP és az EMNP is. 

Az előválasztás előtt magam is azt mondtam: bárki nyer, az RMDSZ támogatni fogja, más jelöltet nem állítunk, akár tetszik nekünk az eredmény, akár nem. Azt várom el az EMNP-től, az MPP-től és a független jelölttől is, hogy tartsák be az előválasztás elindításakor kötött megállapodást. Az egyezségünkbe is foglalt célunk az, hogy magyar polgármestere legyen Marosvásárhelynek, és ezt a célt akkor tudjuk elérni, ha a közös jelöltet mindannyian támogatjuk, és nem beszélünk listáról. Ha ezt megígértük, akkor ehhez ragaszkodnunk kell. Nem tisztességes utólag újabb feltételekhez kötni a közös jelölt, Soós Zoltán támogatását. Tehát az a megoldás, hogy az RMDSZ, az MPP és az EMNP Soós Zoltán polgármester-jelöltet támogatja, és külön-külön tanácsosi jelöltlistát állítanak, ha akarnak. Az RMDSZ jelöltlistáján amúgy van hely mindenkinek. Ezt felajánlottuk az MPP-nek és az EMNP-nek is, de választ eddig még nem kaptunk.

Van-e értelme egyáltalán a Szilágyi Zsolttal tervezett találkozónak, ha az RMDSZ elutasítja az EMNP koalíciós javaslatát?

Van. Minden találkozónak van értelme. A koalíciós javaslatukról még annyit: ők is tudják, mi is tudjuk, hogy az EMNP az RMDSZ nélkül nem szerezhetne tanácsosi helyeket a megyei önkormányzatban, és a városi tanácsba se jutnának be, vagy ha bejutnának, akkor legtöbb két tanácsosuk lenne. Ha bejutnak, azzal nincs is semmi baj, hiszen lenne egy erősebb magyar frakció. De nem vagyok meggyőződve, hogy egy más fajta megoldás növelné a magyar tanácsosok számát.

Ezek szerint az RMDSZ nem változtat ezen az álláspontján?

Elmondtam telefonon már Szilágyi Zsoltnak: Marosvásárhellyel és Maros megyével akkor lehetne kivételt tenni, ha az EMNP írásba adja, hogy nem indul a parlamenti választásokon. A kettőt összefüggésében kell látni. Az EMNP-nek ugyanis az a stratégiája, hogy az RMDSZ-t térdre kényszerítse, és én ennek a stratégiának a megvalósításához nem kívánok hozzájárulni. Az én feltételemre azt mondta Szilágyi Zsolt, hogy erről szó sem lehet. Emellett elmondtam a Maros megyei kollégáknak is: a magyar összefogás érdekében mind a három magyar szervezet jele alatt indítanánk Soós Zoltán, de azt is el tudjuk képzelni, hogy egyetlen pártjelet sem használunk, hanem azt mondjuk, hogy ő a magyar jelölt. Tehát Soós Zoltánt összmagyar jelöltként, nem kizárólagosan RMDSZ-jelöltként indítjuk. Ebben a jelölt és a Maros megyei RMDSZ is partner. Ezt megint azt mutatja: annak érdekében, hogy magyar polgármestere legyen Marosvásárhelynek, igenis hajlandóak vagyunk kompromisszumot kötni. De abban nem tudunk partnerek lenni, hogy feladjuk a politikai identitásunkat azoknak a kérésére, akiknek az RMDSZ térdre kényszerítése a célja.

Az eddigi nyilatkozataik szerint a Maros megyei és a marosvásárhelyi RMDSZ, illetve maga a jelölt, Soós Zoltán is támogatja az EMNP javaslatát, a közös tanácsosi listát. Hogy lehet feloldani ezt a nézeteltérést a helyi és az országos RMDSZ-vezetés között ebben a kérdésben?

Elmondtam Soós Zoltánéknak, hogy Marosvásárhely és Maros megye nem csak Marosvásárhelyről és Maros megyéről szól, hanem az országos RMDSZ-ről is, és az SZKT által elfogadott szabályzat szerint megyei egyezségeket nem a megyei szervezetek kötnek meg. Olyan nincs, hogy a megyei szervezetek külön utakat járnak, szétesne az egész rendszer. A múlt heti beszélgetésünk után, azt gondolom, hogy bizonyos dolgokat már Soós Zoltán is árnyaltabban lát. A véleménynyilvánítás az RMDSZ-ben amúgy nincs korlátozva, és ezzel semmi probléma nincs.

Soós Zoltánék többek között azzal érvelnek, hogy ha a három párt külön tanácsosi jelöltlistát indít, akkor hiába a közös polgármester-jelölt, ismét magyar-magyar küzdelem lesz a kampányban, és ez elriasztja a választókat, mert úgy érzik, hogy mégsem valósult meg az összefogás. Erre az érvre mi a válasza?

Nem tudom, hogy Soós Zoltánék ezt honnan szedik. A kettőnek egymáshoz semmi köze nincs. Mindhárom politikai szervezet azt üzenheti a választóknak: szavazzanak a tanácsosi listájukra és a közös magyar jelöltre. Ebben az égvilágon semmi konfliktus nincsen. Egyébként sokszor tapasztaltam az elmúlt években, hogy általában összefogásra azok a szervezetek, politikusok hajlamosabbak, akik félnek a küzdelemtől. Persze vannak kivételek is. Azt mondtam, hogy a versenyt nem az előválasztáson kell megnyerni, és nem egymással vitatkozva kell megnyerni a versenyt, mert attól nem lesz sem magyar polgármestere, sem erős frakciója a vásárhelyi magyarságnak. Az önkormányzati választást kell megnyerni.

[Forrás: maszol.ro]
Impresszum