Az Erdélyi Magyar Néppárt vezetősége aggályosnak tartja a romániai terrorizmusellenes szervezeteknek a romániai nemzeti ünnepre időzített kézdivásárhelyi fellépését, hiszen az az etnikai feszültségek elmélyítését eredményezheti.



Mint ismeretes, december 1-én őrizetbe vették Beke István kézdivásárhelyi magyar nemzetiségű román állampolgárt, akit azzal vádolnak, hogy terrorcselekményt tervezett végrehajtani Kézdivásárhelyen, Románia nemzeti ünnepén. Amennyiben ez bebizonyosodik, azt kérjük, hogy az állami szervek a törvény teljes szigorával járjanak el.
 
A felmerült vádak súlyosságára való tekintettel, valamint figyelembe véve, hogy a jelenlegi információk alapján, a házkutatás során lefoglalt tárgyak egy ártatlan sportjáték kellékei, az Erdélyi Magyar Néppárt vezetősége arra szólítja fel az állami szerveket és a közvélemény formálóit, hogy az ártatlanság vélelmét tartsák tiszteletben az ügy kezelésekor.
 
A Néppárt Országos Elnöksége tiltakozik az ellen, hogy egy ilyen, számos kérdéses és homályos részletet tartalmazó ügy kapcsán – amelyet nehéz nem összekapcsolni a múlt héten egy PSD-s képviselő által a közvéleménybe bedobott, a Colectiv Klub tragikus tűzesetének magyar szervezésére vonatkozó fantazmagóriájával, illetve a december 1-i titokzatos és hihetetlen sepsiszentgyörgyi „zászlócserének” hírével – a 90-es évekhez hasonló hangulatot próbálnak bizonyos médiaorgánumok és állami szervezetek kelteni. E mélyen elítélendő szándék következményei – a 25 évvel ezelőtti marosvásárhelyi események fényében – beláthatatlanok lehetnek.
 
Elfogadhatatlannak tartjuk, hogy az Európában és a világ számos pontján egyre inkább felerősödő terrorizmus és terrorizmusellenes harc álcája mögé bújva, a román hatóságok és egyes véleményformálók – kihasználva a román nemzeti ünnep székelyföldi megünneplésének egyébként is konfliktusos helyzetét – úgy tűnik, az erdélyi magyarok ellen próbálják a hangolni a közvéleményt.
 
Tekintettel arra, hogy a reális terroristaveszély elleni fellépés teljes körű professzionalizmust és felelősséget kíván meg az erre szakosodott állami szervektől, felhívjuk a figyelmet arra, hogy a terrorizmus veszélyének ürügyén szított magyarellenes és kisebbségellenes hangulat sem a hétköznapokon, sem a román nemzeti ünnepen nem szolgálja Románia stabilitásának megerősítését. A romániai magyar közösség vezetői évtizedek óta harcolnak jogaikért, és ezt mindig békés, demokratikus eszközök által tették. Nem csak a nemzeti közösség tagjainak, de az állami szervek vezetőinek is felelősségük van abban, hogy a magyar-román kapcsolatokat, az erdélyi magyar-román együttélés kereteit ne veszélyeztessék, bármilyen is legyen a nemzetközi környezet.
 
A román nemzeti ünnepen a sajtóban elharapózó magyarellenes hisztériát látva, az Erdélyi Magyar Néppárt vezetősége úgy gondolja, felelőtlenség a román-magyar kapcsolat destabilizálása, éppen ezért kiemelten fontos, hogy a politikai élet szereplői és közvéleményt formáló vezetők higgadtságot és mértékletességet tanúsítsanak.

[Forrás: közlemény]
Címkék: EMNP, Néppárt
Impresszum