Erdélyi magyar választási párt létrehozását javasolja a 2016-os romániai önkormányzati, majd parlamenti választásokra az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP). A Romániai Magyar Demokrata Szövetségnek (RMDSZ) eljuttatott javaslatot Szilágyi Zsolt, az EMNP elnöke ismertette egy csütörtöki kolozsvári sajtótájékoztatón.



Szilágyi Zsolt szerint már a nyáron tartandó önkormányzati választásokon a létrehozandó választási párt színeiben indulhatnának a magyar jelöltek azokon a településeken, ahol a magyarság megosztottsága a képviseletet veszélyeztetné. Azokon a településeken, ahol a magyarság többséget alkot, a pártok versenyezhetnének a tisztségekért.
    
Az EMNP álláspontja szerint az őszi parlamenti választásokon a választási párt teremtené meg azt a keretet, amely a magyar pártok összefogását biztosítja, de nem számít koalíciónak. A koalíciók számára ugyanis a választási törvény a 6,5 százalékot kitevő magyarság számára aligha teljesíthető választási küszöböt szab meg. 
   
Szilágyi Zsolt emlékeztetett arra, hogy az RMDSZ decemberben azt kérte az EMNP-től, ne induljon az őszi parlamenti választásokon. Hozzátette, akkor nőnek meg a magyarok sikeres választási szereplésének az esélyei, ha a magyar pártok összeadják az erőiket, nem pedig kiszorítják egymást. Az EMNP azt javasolta, hogy Erdélyi Magyar Szövetség néven alakuljon meg a választási párt,  és annak  logója összesítse az egyes erdélyi magyar pártok  logóit.  Mint magyarázta: az erdélyi magyar pártok összefogása egy olyan választóréteget is mobilizálna, amelyet külön-külön egyik párt sem tud az urnákhoz vinni. Szerinte a választási párt a megtisztulásra is lehetőséget teremtene. Ennek a jelöltlistáira csak olyan politikusok kerülhetnének fel, "akikre nem vetül a korrupció árnyéka". 
    
Az EMNP elnöke elmondta: az együttműködésre vonatkozó javaslatukat az elmúlt napokban juttatták el Kelemen Hunornak, az RMDSZ elnökének, és arra készülnek, hogy az elkövetkező napokban tárgyaljanak róla. Hozzátette, olyan kétoldalú tárgyalásokra készülnek, amelyeken egyik oldalon az RMDSZ és a Magyar Polgári Párt (MPP) szövetsége, másik oldalon pedig az EMNP jelenik meg. 
    
Szilágyi Zsolt szerint az RMDSZ-nek eljuttatott javaslatcsomag az erdélyi magyar politikai pluralizmusnak a tudomásulvételén alapul. Ebben javasolták az erdélyi magyar politikai szervezetek egyeztető fórumának az újraélesztését, az autonómiatörekvések összehangolását, egy közös erdélyi magyar jogvédő szolgálat elindítását és egy olyan közös testületnek a létrehozását, amely az erdélyi magyarságnak juttatott román költségvetési források elosztása fölött őrködne. Hozzátette, hogy a források fölött jelenleg egyedül az RMDSZ rendelkezik, és e források elosztása a közösség számára átláthatatlan. 
    
Az EMNP elnöke elmondta, bízik abban, hogy az RMDSZ vezetői tanulni tudnak a múltból, és belátják, hogy a közösség érdeke fontosabb, mint a pártérdek. Szilágyi Zsolt újságírói kérdésre hozzátette: ha van politikai akarat, megoldást lehet találni az összefogás technikai problémáira. Ezek közé tartozik, hogy az érvényes törvények szerint egy politikus nem lehet egy időben a saját pártjának és a létrehozandó választási pártnak is a tagja, és ha kilép abból a pártból, amelynek színében önkormányzati tisztséget nyert, elveszíti a mandátumát.



[MTI]
Impresszum