A Dumitru-Cornel Vîlcu kolozsvári egyetemi tanár által vasárnap elindított petíciót eddig félezer személy írta alá. Diaconu szokásos stílusában akadt ki, forradalommal fenyegetőzött.

(Fél)homályos alakulás
(Fél)homályos alakulás


A kolozsvári egyetemi tanár által indított petíció célja a Bogdan Diaconu által megálmodott Vlad Țepeș őrjárat névre hallgató félkatonai szervezet betiltása. Habár Diaconu az alakuláskor állította, nem fegyveres testületről van szó, és a tagok legfeljebb csak lapátot fognak maguknál hordani hóeltakarítás céljából, az őrjáratozás és a nyíltan magyarellenes fennhangok nem hagynak kétséget a szervezet valódi szerepével kapcsolatban.

Dumitru-Cornel Vîlcu arra hivatkozva indított aláírásgyűjtést, hogy Romániában a törvény tiltja a pártoknak a hasonló alakulatok létrehozását, hiszen a politikai céllal létrehozott hasonló csoportok előbb-utóbb erőszakos cselekedetek részesei lesznek.

Úgy tűnik, a magyarellenességéről elhíresült Bogdan Diaconu felfigyelt a nagyromániás, szélsőségesen magyarellenes Corneliu Vadim Tudor halálával bekövetkezett hatalmi vákuumra, és a magyarellenes szólamok hangoztatásával és tettek végrehajtásával kíván politikai tőkét kovácsolni. 

A magyarellenes politikus a petíció hírére Facebook-bejegyzéssel reagált, azzal vádolva a kezdeményező személyt, hogy Soros György bérence, és az Active Watch szervezet tagja. Diaconu továbbá kifejtette, hogy a szervezet felszámolására tett kísérlet bizonyítja, mennyire rettegnek a román virtust aláásói, és az ország kiárusítói. Meglátása szerint pártja betiltása forradalomhoz fog vezetni.


Impresszum