Újra találkozott Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke és Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke Kolozsváron. A mai tanácskozás után Szilágyi kijelentette: az RMDSZ attól is elállt, amiben legutóbbi találkozójukon megegyeztek, s egy egyéni jogértelmezéssel kibúvót találtak a magyar közösség érdekeit szolgáló együttműködés alól.



A Néppárt elnöke bejelentette: tudomásul veszik, hogy az RMDSZ sehol nem akar összefogást, így saját jelölteket állítanak az önkormányzati választásokon.

A sajtótájékoztatón, melyen részt vett Bereczki Ferenc, a Néppárt Maros megyei szervezetének elnöke is, Szilágyi emlékeztetett: december 21-én már sor került egy találkozóra közte és Kelemen Hunor között, amikor megegyeztek a marosvásárhelyi előválasztásokon győztes Soós Zoltán közös indításáról. „Az RMDSZ most mégis kitáncolt a tavaly év végi megegyezésünk mögül, és azt javasolták, hogy Soós Zoltán függetlenként induljon. A városi koalíciós listáról hallani sem akarnak, s mindezt a választási törvény egyik cikkelyére hivatkozva utasítanák el, mondván, hogy az nem teszi lehetővé kisebbségi szervezetek koalícióban való indulást. 

Kelemen Hunor állítását azonban cáfolják a tények, hiszen 2008-ban és 2012-ben is volt jogi precedens kisebbségi pártok összefogására, amikor Temesváron, először a Nemzeti Liberális Párt, a Német Demokrata Fórum és a Kereszténydemokrata Nemzeti Paraszt Párt alakított választási koalíciót, majd 2012-ben, a Nemzeti Liberális Párt nélkül, a két alakulat összefogva indult” – mondta Szilágyi.
 
„Amennyiben az RMDSZ szerint ez a törvény korlátozza a kisebbségi szervezetek koalíciókötési jogát, akkor joggal tevődik fel a kérdés, hogy miért nem tettek módosító javaslatot annak parlamenti vitájakor, vagy miért szavazták azt meg? Ugyanakkor, ha tudtak e törvényi részletről, a tavalyi év végén miért tettek mégis koalíciós ajánlatot a Néppárt számára a marosvásárhelyi listára vonatkozóan?” – tette fel a kérdést Szilágyi Zsolt. A Néppárt elnöke szerint a temesvári példák is azt bizonyítják, hogy ha van megfelelő politikai akarat, lehetőség van választási koalíció kialakítására. Szilágyi elmondta: az RMDSZ elutasította a választási párt megalakításának ötletét, valamint a területi leosztások szerinti indulás lehetőségét is, az összefogás egyéb módjára azonban nem tettek konkrét javaslatot. 

„Az együttműködés három különböző lehetőségét is felkínáltuk: egy választási párt megalakítását, a koalíciót és a területi leosztás lehetőségét is, ám az RMDSZ politikusai mindegyiket visszautasították. Nem komolyan vehető ajánlat az, hogy néppártosok RMDSZ-es listákon induljanak, hiszen a Néppárt épp azért jött létre, hogy egy önálló politikával képviselje az autonómia, a föderalizmus, vagy épp a korrupcióellenes harc ügyét” – mondta Szilágyi.




A marosvásárhelyi helyzettel kapcsolatban a Néppárt elnöke kijelentette: tartják magukat a helyi szervezetek megegyezéséhez, és támogatják Soós Zoltánt, ugyanakkor reméli, hogy az RMDSZ vezetősége is belátja, hogy az előzetesen – a Néppárt és az RMDSZ helyi szervezetei között – született szóbeli megegyezés értelmében, a városi lista is közös lesz. „Mindannyiunk érdeke, hogy erősebb magyar képviseletünk legyen az önkormányzatokban, így a <> elvében továbbra is hiszünk. Sajnáljuk, hogy az RMDSZ vezetői elzárkóznak a magyar-magyar összefogástól, és így világossá kell tennünk: saját jelölteket és listákat fogunk indítani. Marosvásárhelyre vonatkozóan továbbra is tartjuk magunkat a helyi szervezetek tavaly tavasszal megkötött egyezségéhez” – mondta Szilágyi.

A sajtótájékoztató végén Bereczki Ferenc elmondta: úgy érzi, a Néppárt már-már jobban képviseli Soós Zoltán érdekeit, mint maga az RMDSZ. „Ha Marosvásárhely közös polgármesterjelöltje mögött nem lesz egy széles körű támogatottság és egy koalíciós csapat, jóval kevesebb eséllyel indulhat a választáson. Soós Zoltán függetlenként való indítása politikai öngyilkosság, mellyel végleg letörölhetik a politikai térképről a marosvásárhelyi polgármester-jelöltet” – mondta Bereczki. Szilágyi Zsolt hozzátette: Erdély-szerte a magyar választópolgárok mobilizálására törekednek majd.

[Forrás: közlemény]
Impresszum