Minden év február 25-én főhajtással adózunk a kommunista rendszer mártírjai és megnyomorítottjai előtt. Ennek jegyében Erdélyben és a Partiumban is emlékeztek azokra, akik ennek a gátlástalan, torz hatalomnak az áldozataivá váltak.

Sass Kálmán mártír lelkész érmihályfalvi (Bihar m.) emlékoszlopa
Sass Kálmán mártír lelkész érmihályfalvi (Bihar m.) emlékoszlopa


Azonban lehet-e manapság nyugodtan beszélni a kommunizmus emléknapjáról Erdélyben vagy a Partiumban, ahol még mindig ennek a förtelmes, szégyent nem ismerő, az emberi méltóságot lábbal tipró korszaknak a módszereivel tesznek tönkre emberéleteket, üldöznek el fiatalokat, bélyegeznek meg közösségbomlasztó jelzővel minden másképp gondolkodót, fosztanak meg idős embereket az utolsó talpalatnyi földecskéjüktől, következmények, felelősségre vonások nélkül? 

Sokan azt mondhatnák erre, az erdélyi magyarok elvándorlásának kifejezetten gazdasági okai vannak, ám ez a dolog egyáltalán nem ilyen egyértelmű. Nem mondok semmi újat, ha azt állítom, az elmúlt évtizedekben olyan többszázezres nagyságrendű erdélyi magyar munkaerő, köztük az értelmiségiek színe-java távozott el szülőföldjéről – minden bizonnyal véglegesen –, akiket egyszerűen ellehetetlenítettek azok az érdekhajhász klikkek, akiknek jelszava a „vagyunk mi és vagytok ti, akik nem tartoztok az egykori dogmában kinevelt új generációhoz, így már csak természetes, hogy a mieinket promoveáljuk”. 

Főhajtás a kommunizmus áldozatainak emléknapján
Főhajtás a kommunizmus áldozatainak emléknapján


A többieknek pedig jutott a legrosszabbul fizetett állás – az is jó esetben –, övék volt az ingázás, övék az örök kilincselés a megélhetést pótló talpalatnyi parcelláért, amelyet már az ötvenes években amúgy is megszenvedtek az ősök, gondolok itt a nagy román pusztára (Baragán), övék volt a verés a több ezer hektáron gazdálkodó klikkbéli újgazdagtól, majd a büntetések sorozata is az utóbbit védő karhatalomtól. Attól a nép nyakán ülő kommunista kövülettől, aki ezekért a kiváltságokért nem átall mind a mai napig fontos megyei vagy országos tisztséget betölteni a mindenkori román állami közigazgatásban. Sőt, egyesek odáig süllyedtek, hogy magas rangú tartalékos tisztjei lettek az államhatalomnak „pár dollárral többért”, na meg némi plusz befolyásért. Ők azok, akik a legújabb márkájú dzsippel, fegyverrel és harci kutyákkal grasszálnak a határban. Mert ugye, ami nem illeti meg az embert, azt őrizni kell...

Lehet-e beszélni Erdélyben és a Partiumban emléknapról, amikor nemzedékek élik meg ugyanannak az önmagát is pusztító eszmének minden átkát, mint ezelőtt ötven-hatvan esztendővel, amikor példának okáért a gondolkodó értelmiségi ember a rendszer ellensége volt, a legbugyutább pedig gyárigazgató?

Faültetés, emlékhelygondozás
Faültetés, emlékhelygondozás


Manapság a helyhatósági választások apropóján csak végig kell olvasni a partiumi településeken frissen összeállított RMDSZ-es tanácsosi listákat, illetve vissza kell nézni a választmányi tagok lajstromát, hogy lássuk: nem változott semmi. Ugyanazok a nímandok, ugyanazok a funkcionális analfabéták, erőszakos könyöklők hada követel magának vezetői szerepet, mint teszem azt hatvan esztendővel ezelőtt. A lista nyitott mindenki számára – mondják. Hát persze, hogy nyitott. Csakhogy ki lenne az a tisztes értelmiségi, aki lesüllyed ezeknek a semmiháziaknak a szintjére? Hiszen ezek még a többé-kevésbé demokratikus úton megszavazott listát is képesek felülírni, ha a klánról van szó, mint 2012-ben Érmihályfalván.

Az áldozati generációk egymásutánisága pedig egyre csak folytatódik. A kártékonyság örök korszakában, ahol „szép lehetsz, de okos nem, mert kötelező a hit / És ellenség lesz mindenki, aki kételkedik” – tolmácsolja Bródy János magyarországi popénekes a manapság nagy port kavaró Ezek ugyanazok című dalában. 

Summa summarum, Erdélyben és a Partiumban minden törekvés ellenére még mindig maradt egy olyan értelmiségi „rizikófaktor”, mely elévülhetetlen ellensége annak a magyarul beszélő román pártnak, amely a kommunizmus „bukása” után még huszonhat esztendő múltával is saját népével hadakozik. S hogy ebben a harcban már csak vesztesek lehetünk mindannyian, nem kétséges. Erdély és a Partium lassan kiürül, és egy koldus nép koldus királyai regnálnak majd a romokon, amelyet ők maguk teremtettek, hosszú, kártékony munkával.

Az igaznak viszont emlékezete áldott – áll a Példabeszédekből vett idézetben Sass Kálmán 56-os mártírnak, a meggyilkolt mihályfalvi református lelkésznek az emlékoszlopán. Február 25-én néhány helybéli presbiter fákkal övezte az obeliszket, mintegy jelképként, hogy 1956 után  is „lefejezték” az erdélyi, illetve az érmelléki értelmiséget, de új hajtások teremtek. Újra és újra, mint ahogyan a fák is ki fognak hajtani az emlékparkban. 

Sütő Éva 
Címkék: kommunizmus, Partium
Impresszum