Újabb ügyben állította bíróság elé a román korrupcióellenes ügyészség pénteken Liviu Dragneát, a legnagyobb frakcióval rendelkező PSD elnökét, akit áprilisban már jogerősen két év felfüggesztett börtönbüntetésre ítéltek egy a 2012-es népszavazással összefüggő korrupciós ügyben.



Dragneát választási csalás megszervezésében és befolyással való üzérkedésben találták bűnösnek, miután bebizonyosodott, hogy csalásra bujtotta fel a választási bizottságok tagjait az érvényességi küszöböt meghaladó részvétel elérése érdekében, ami Traian Băsescu akkori államfő leváltását eredményezte volna.

A mostani vádiratban hivatali visszaélésre és okirat-hamisításra történő felbujtással gyanúsítják Draganeát, mert 2006 és 2013 között, amikor a Teleorman megyei tanács, illetve a PSD megyei elnöke volt, állítólag az ő utasítására fizettek a megyei tanács költségvetéséből két olyan alkalmazottat, aki nem az önkormányzatnál, hanem a PSD megyei szervezetének dolgozott. A DNA szerint a politikus felbujtására a megyei tanácshoz tartozó gyermekvédelmi felügyelőségen – amelynek a bérlistáján a két pártalkalmazott szerepelt – munkaköri leírást, jelenléti ívet, és teljesítési beszámolókat is hamisítottak a két fiktív munkatárs számára.

Az ügyben Dragneán kívül hét másik személy, köztük volt felesége ellen is vádat emeltek. Az ügyészség szerint a két alkalmazottnak jogtalanul biztosított fizetéssel a vádlottak hét és fél év alatt több mint 100 ezer lejjel károsították meg a költségvetést.

Ha Dragneát bűnösnek találja a bíróság, a korábbi felfüggesztett börtönbüntetését is le kell töltenie. Az áprilisi jogerős ítélet után a pártelnök nem mondott le tisztségéről, arra hivatkozva, hogy nem hagyhatja cserben a PSD-t az önkormányzati választások hajrájában. A PSD akkor testületileg felsorakozott korrupcióért elítélt elnöke mögött, egyedül a pártelnökségre pályázó Valeriu Zgonea képviselőházi elnök fogalmazott meg ellenvéleményt: őt emiatt kizárták a pártból és megfosztották parlamenti tisztségétől.

Év végén parlamenti választásokat rendeznek Romániában. Mivel a közvélemény-kutatások a PSD győzelmét valószínűsítik, a bukaresti sajtó azzal számol, hogy Liviu Dragnea lehet Románia következő miniszterelnöke.

[MTI]
Impresszum