Nem módosította az 1,75 százalékos alapkamatot a román jegybank.



A Román Nemzeti Bank igazgatótanácsa csütörtöki ülésén a bankok kötelező tartalékrátáját sem módosította. A döntés összhangban van az elemzők várakozásával. Romániában tavaly május óta változatlan az irányadó kamat, történelmi mélyponton áll. A román infláció tavaly június óta negatív tartományban van. Júniusban mínusz 0,7 százalékra emelkedett az éves infláció, miután májusban még mínusz 3,5 százalék volt.

A román jegybank 0,8, illetve 0,7 százalékponttal csökkentette májusban az idei és a jövő évi inflációs előrejelzését. E szerint az idén 0,6 százalékos inflációra számítanak, míg jövőre 2,7 százalékos fogyasztói árindex-növekedéssel számolnak. A jegybank a legfrissebb negyedéves inflációs jelentését – amelyet csütörtökön fogadott el az igazgatótanács – hétfőn fogja ismertetni.

[MTI]
Impresszum