Elfogták csütörtökön Kolozsváron azt a román orvost, akit a magyar rendőrség azzal gyanúsít, hogy előző nap Nyíregyházán rálőtt egy házaspárra, megölve az asszonyt, a férjét pedig életveszélyesen megsebesítette – írja az MTI a Digi 24 hírtelevízióra hivatkozva.



Carmen Jucan, a Kolozs megyei rendőrség szóvivője az MTI-nek elmondta, hogy a nagyváradi férfit román idő szerint röviddel három óra után fogták el Kolozsváron a Constantin Brâncuși utcában. A férfit a kolozsvári ítélőtábla elé állítják, majd ezt követően kezdődhet el a román és a magyar hatóságok közötti együttműködés a további eljárásokról – magyarázta a szóvivő.
 
A magyar rendőrség kezdeményezésére a Nyíregyházi Járásbíróság európai elfogatóparancsot adott ki csütörtökön Stamatiu Dan 54 éves román férfi ellen, mivel a gyanú szerint ő lőtt rá a nyíregyházi házaspárra szerdán.
 
A jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján az 54 éves román állampolgárságú főorvos adott le lövéseket egy nyíregyházi családi házban lakó házaspárra. A 40 éves asszony az őt ért lövés következtében a helyszínen meghalt, férjét életveszélyes sérülésekkel vitték kórházba. A szintén a házban tartózkodó hét év körüli ikreket nem bántotta ugyan, de ők sokkos állapotba kerültek.
 
A feltételezett elkövető egy szürke színű, MLB-257 forgalmi rendszámú Dacia típusú személygépkocsival menekült el a helyszínről. A magyarországi rendőrség eleinte helikopterrel kereste, és még a várost is lezárta miatta, de nem sikerült kézre keríteni. Ma európai elfogatóparancsot adtak ki ellene, végül Kolozsváron sikerült őrizetbe venni.
 
Lapértesülések szerint a gyilkosság hátterében szerelemféltés állhat. Stamatiu saját Facebook-profilja szerint Sátoraljaújhelyen él, az ottani kórház tüdőgyógyász főorvosa.

[MTI]
Címkék: gyilkos, Kolozsvár
Impresszum