A Kolozsvári Táblabíróság újratárgyalásra visszaküldte az első fokon eljáró Kolozs megyei Törvényszéknek a kolozsvári többnyelvű helységnévtáblák dossziéját – közölte az MTI-vel a táblabíróság szóvivője.



A másodfokon zajló perben hétfőn zajlott az utolsó tárgyalás, amelyen a felek – a kolozsvári Minority Rights Egyesület és a kolozsvári polgármesteri hivatal – ismertették álláspontjukat.

A törvényszék februári ítéletében elutasította a kolozsvári Minority Rights Egyesület keresetét, melyben az egyesület azt kérte: kerüljenek háromnyelvű román–magyar–német helységnévtáblák Kolozsvár bejárataihoz. Ezen ítélet ellen fellebbezett a Minority Rights Egyesület, amelynek keresetéhez 370 kolozsvári polgár is csatlakozott.

Szőcs Izabella, a felperest képviselő jogtanácsos a Főtérnek azt nyilatkozta: a dosszié visszaküldése alapfokra biztató jel, hiszen az ügy nem zárult le, de mindenképpen meg kell várni a táblabíróság döntésének indoklását (ezt ugyanis még nem tették közzé), mivel annak alapján kiderül majd, hogy mért döntött a másodfokú bíróság a visszaküldés mellett.

„Abból pedig következtetni lehet arra is, hogy milyen esélyek vannak a nyerésre a megismételt per során: ha csak procedurális kifogásai vannak a táblabíróságnak, akkor gyakorlatilag ugyanott vagyunk, ahol voltunk, a kilátások pedig nem túl biztatóak. Viszont ha érdemben kifogásolja az alapfokú bíróság munkáját, például úgy, hogy az nem vette figyelembe az érveinket, akkor az bizony jó alap a reménykedésre” – mondta Szőcs Izabella.

[Forrás: Főtér]
Címkék: Kolozsvár, tábla
Impresszum