Száznál több résztvevővel tartottak közmeghallgatást csütörtök délután Rétyen a tervezett faipari beruházásról, az ahhoz kapcsolódó területrendezési tervről és a környezetvédelmi stratégiai hatásvizsgálatról. A tanulmány készítői szerint a tervezett létesítmény szinte kizárólagosan jótékony hatással lesz a településre, környezeti ártalmakkal nem jár.

Évente 800 ezer köbméter fát fognak feldolgozni a rétyi üzemben. Illusztráció
Évente 800 ezer köbméter fát fognak feldolgozni a rétyi üzemben. Illusztráció


Kényesebb hozzászólások nem hangzottak el, mindössze egy határozottabb ellenkező állt szembe a beruházó és az intézmények képviselőivel, a helyiek azt kérdezték, mikortól jelentkezhetnek munkára.

A rétyi kultúrotthonban tartott közmeghallgatásra igen sok községbeli lakos jött el, a környezetvédelmi hivatal, az ügyben érintett állami intézmények munkatársai mellett a Holzindustrie Schweig­hofer (HS) cégcsoport szászsebesi és radóci képviselője is jelen volt, ők Olosz Gergely mellett ültek.

Dálnoki Lajos, Réty polgármestere megemlítette a május eleji tájékoztató fórumukat, amikor beszámoltak szászsebesi látogatásukról, illetve hogy a község megkérdezett 938 lakója közül 900 támogatja a beruházást. Nem voltunk és nem vagyunk könnyű helyzetben, úgy érzem magam, mintha kalapács és üllő között lennék – jegyezte meg. A közmeghallgatást a környezetvédelmi hivatal irányítja, ám annak szervezése, a dokumentáció összeállítása a beruházó feladata, a véleményeket várják – magyarázta Luminiţa Cornea, a környezetvédelmi hivatal engedélyekkel foglalkozó osztályvezetője, aki a hivatalvezető Gheorghe Neaguval közösen vezette az ülést.

A beruházó megrendelésére készített környezetvédelmi hatástanulmányt annak társszerzője, Petráss István Attila mutatta be. Szakkifejezésekben bővelkedő, román nyelvű előadása egy óránál többet tartott, s mint elhangzott, úgy vélik, a majdani beruházás minden általuk értékelt kör­nyezeti mutatója a megengedett határérték alatt húzódik, az egészséget nem károsítja a létesítmény. Az Óriáspince-tető kapcsán Petráss úgy vélekedett, szerintük az nem korlátozhatja a gazdasági fejlesztést, mert az fontosabb, mint a hely „búcsújáró” és kulturális jellege. Bemutatója után szünetet tartottak. A lényeget csak elmondják magyarul is, hogy az egyszerűbb emberek is értsék meg, miről van szó – mondta ezalatt egy asszony. Csalódnia kellett: a folytatásban a hozzászólások következtek, igaz, a kérdésekre adott válaszok magyarul is elhangzottak.

Elsőként Toró Attila kért szót, megemlítette beadványuk hétezer aláíróját, s egyebek mellett azt kifogásolta, hogy az interneten közölt tanulmányban nem esik szó az Óriáspince-tetőről, a most bemutatott anyag különbözik attól. Az intézmények képviselői elutasítóan, a terembeliek barátságtalanul reagáltak Toró észrevételeire. Cornea megjegyezte, a tervezet nem végleges, Neagu pedig elmondta, Toró beadványára válaszolni fognak. Megjegyezte, igen elterjedtek a beadványok, s fontolják meg, a jövőben írnak-e ilyeneket, mert azok többnyire azonosak, hagyják az embereket egyedül dönteni, ne tömjék hülyeségekkel a fejüket. Itt már a terembeliek egy része tapsolt, aztán folytatódtak a kérdések.

A jelenlévők a többi között azt firtatták, mennyire szennyez majd a gyár, a füst káros lesz-e az egészségre, több tehergépkocsi halad-e majd át a falun, megrepedeznek-e a házak falai a településen, a fa kérgét szabadban vagy zárt térben hántolják, a szél miatt tartanak ugyanis a fűrészportól? A kérdésekre nem meglepő módon a beruházó által rendelt hatástanulmány társszerzője megnyugtató válaszokat adott. Ugyanakkor az észrevételeket figyelembe véve a környezetvédelmi hivatal illetékesei döntenek a továbbiakról.

Tegnap a környezetvédelmi hivatalban iktatták a megyeházának a HS hatástanulmányához kapcsolódó beadványát. Az önkormányzat közegészségügyi és környezetvédelmi kérdésekben várja az ausztriai cég válaszát. A beruházás kapcsán Tamás Sándor elnök hangsúlyozta: „a megyei önkormányzat objektív: törvényesen és tisztességesen fogunk eljárni, az építkezési engedélyt nem tagadhatjuk meg senkitől, aki eleget tesz a törvényes előírásoknak, beszerzi a szükséges engedélyeket”.

A közmeghallgatáson jelen volt Benedek Erika, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) Kovászna megyei elnöke, országos alelnök, aki az Itthon.ma kérdésére elmondta: a Néppárt a kezdetektől ellenzi a beruházást, annak környezetromboló hatása miatt, ezért az EMNP támogatja azokat a civil kezdeményezéseket, megmozdulásokat, melyek a Rétyre tervezett megagáter megvalósulása ellen lépnek fel, hiszen fontos, hogy a civil szféra minél erősebben hallassa a hangját az ügyben.

[3szek.ro - Itthon.ma]
Impresszum