Victor Ponta román miniszterelnök hivatalos átiratban javasolta az elnöki hivatalnak Tőkés László állami kitüntetésének visszavonását, miután megítélése szerint már nem teljesülnek sem a jogi, sem az erkölcsi feltételei annak, hogy az európai parlamenti képviselő a Románia Csillaga érdemrend birtokosa legyen.

Illusztráció
Illusztráció


A román elnöki hivatal válaszul közleményt adott ki, amelyben Bogdan Oprea, a román államfő szóvivője kifejtette, hogy a törvényes előírások szerint Ponta nem kezdeményezheti az érdemrend visszavonását. Oprea szerint csak azok tehetik meg ezt (egy kifogásolt személy esetében), akik már megkapták a magas állami kitüntetést. A közlemény szerint 1311 személy részesült eddig ebben az elismerésben. Oprea leszögezte: Ponta kérésének a jóváhagyása a törvények megsértését jelentené.

A kormányfő szerint Tőkés a Bálványosi Nyári Szabadegyetemen olyan kijelentéseket tett, amelyek megkérdőjelezik Románia egységes és oszthatatlan nemzetállam jellegét. Ezért javasolta Ponta az államfőnek: indítson eljárást a kitüntetés visszavonása érdekében.

A főbb román közjogi méltóságok mindegyike bírálta Tőkés Lászlót, mert azt javasolta, Magyarország vállaljon védhatalmi szerepet Erdély érdekében úgy, ahogy azt Ausztria tette Dél-Tirol esetében.

A kormányfő levelében arra hivatkozik, hogy Tőkés nyilatkozatát az egész román társadalom elítélte, beleértve Traian Basescu államfőt.

Ponta a B1 hírtelevíziónak adott interjújában csütörtök este megerősítette: kész ellenjegyezni egy esetleges elnöki rendeletet, amelyben visszavonják Tőkés László román állami kitüntetését. Kifejtette: létezik egy becsületbírósága azoknak, akik megkapták a Románia Csillaga érdemrendet, s szerinte az államfőnek kell összehívnia a testületet.

A román érdemrendek héttagú becsületbíróságai azok felett "ítélkeznek", akik méltatlan cselekedeteikkel erkölcsi kárt okoznak a rend birtoklóinak. A testület azok esetében illetékes, akiket nem ítélt el jogerősen valamilyen büntetőbíróság. A becsületbíróság javaslata alapján az államfő bocsáthat ki rendeletet az érdemrend visszavonásáról.

Tőkés László 2009-ben, a temesvári népfelkelés kitörésének huszadik évfordulóján kapta meg a legmagasabb román állami kitüntetést, a Románia Csillaga érdemrend Lovagi Fokozatát a romániai rendszerváltozás elindításában játszott történelmi szerepéért.

[MTI - Itthon.ma]
Impresszum