Dacian Cioloş kormányfő nagyon megdicsérte a kormányt, miközben arra kérte szerdán a tárcavezetőket, hogy a kormányzás átvételének első évfordulójára, vagyis csütörtökre készítsék el és nyilvánosan mutassák be saját éves mérlegüket.



„Ki kell mondanunk: igen, mi vagyunk a nulla korrupció, nulla populizmus, nulla hazugság kormánya, és ebből kiindulva kell elmagyaráznunk néhány dolgot, amit ez alatt az év alatt valósítottunk meg” – fogalmazott a miniszterelnök a kormányülés kezdetén, felidézve, hogy már a kabinet megalakításakor is megmondta: nem lehet egy év alatt forradalmi változásokat bevezetni Romániában, de néhány reformot el lehet indítani fontos területeken. 

Cioloş azzal támasztotta alá kérését, hogy a választási kampánnyal együtt járó populizmus időszakában is vannak olyanok, akiket a valóság és igazság foglalkoztat, és nekik számot kell adni mindazzal, amit elért a kormány, valamint azzal is, ami még megvalósításra vár. 

[Forrás: Agerpres]
Impresszum