Veszélybe került a több évtizedes múltra visszatekintő kolozsvári Brassai Sámuel Elméleti Líceum - hívta fel a figyelmet az iskola tanári közössége.



"Az erdélyi magyar oktatás 1989 utáni történetében most történhet meg először, hogy létveszélybe kerüljön egy nagy múltú magyar elméleti líceum.2017 januárjában több magyar tisztségviselő részéről elhangzott az, hogy a 2017/2018-as tanévtől kezdődően meg kell majd szüntetni iskolánk egyetlen líceumi elméleti osztályát. Erre sor is került 2017 január 25-én. Ha a helyzet nem fog változni, akkor ez a tanfelügyelőségi döntés azt jelenti, hogy módosulni fog iskolánk jogi státusa, átalakul szaklíceummá, amelynek nem lehet majd (0)I-VIII osztályos tagozata sem. Mindez egyet jelent elméleti líceumunk felszámolásával. A Ceasușecu-diktatúra legsötétebb évei sem veszélyeztették iskolánk létét" - olvasható a közleményben.

A Kolozs megyei tanfelügyelőség szerdán döntött a beiskolázási tervekről. 

Az előzmények része, hogy 2010-ben elvettek a Brassai Sámuel Líceumtól egy elméleti osztályt. 2011-ben költöznie kellett az iskolának az unitárius líceumból, ezzel elvesztette osztályainak egy részét, mivel az új épület nem tette lehetővé két párhuzamos I-VIII osztály működtetését. "2013-ban az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének egykori oktatási alelnöke, Péter Tünde át akarta alakítani elméleti líceumunkat szakiskolává. Ez az országos RMDSZ, Markó Béla szenátor úr és Kelemen Hunor szövetségi elnök úr határozott közbelépésének, segítségének köszönhetően nem valósulhatott meg. A 2013/2014-es tanévtől kezdődően akaratunk ellenére egy líceumi szakosztályt kaptunk, ezt kísérte egy jegyzőkönyvben is rögzített, aláírásokkal megerősített ígéret az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének akkori elnökétől, Máté Andrástól, valamint Horváth Anna alpolgármester asszonytól és Csoma Botond egykori városi tanácsostól, hogy a szakosztály indítása nem fogja negatívan befolyásolni az iskolánkban folyó elméleti oktatást. A megnyugtató ígéret ellenére a 2013/2014-es tanévtől kezdődően elvettek tőlünk egy újabb, második elméleti osztályt. Rá négy évre, most, 2017-ben a megmaradt utolsó, harmadik elméleti líceumi osztályunktól is megfosztottak, annak ellenére, hogy a nyolcadik osztályosaink közül húszan a megszüntetésre ítélt kilencedikes természettudományi osztályban szeretnék folytatni tanulmányaikat, amint az a megyei tanfelügyelőségre is benyújtott 243/2017 január 13-i szülői beadványból is kiderül" - írják. 

A Brassai Sámuel Elméleti Líceummal szembeni "szándékos negatív diszkriminációnak" tartják, hogy 2010-2017 között a kolozsvári magyar iskolák közül egyetlenként folyamatosan csak az iskolától vesznek el elméleti líceumi osztályokat. Más kolozsvári magyar líceumok 2002 óta változatlan számú elméleti líceumi osztályokkal működhetnek - hívják fel a figyelmet. 

Emlékeztetnek, hogy több beadványban is jelezték az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének a helyzetüket, mégsem történt semmi. A közlemény teljes szövege itt olvasható.

[Forrás: közlemény, Maszol]
Címkék: Kolozsvár, Brassai
Impresszum