Klaus Iohannis államfő megjelent szerdán a lemondását negyedik napja követelő tüntetők között, de tartalmas párbeszédre nem kerülhetett sor közöttük a trombiták és bekiabálások hangzavarában.



Az elnöki palota előtt vasárnap kezdtek tüntetni a Sorin Grindeanu vezette szociálliberális kormány hívei, bizonyítandó, hogy nem mindenki ért egyet a kormány leváltásával, ahogyan azt több mint egy hete százezrek követelik országszerte. 

A sűrű havazásban Iohannis két–három percet töltött az elnöki hivatal bejáratánál összesereglett több száz tüntető előtt és többnyire szótlanul hallgatta a lemondását követelő skandálást. A helyszínen lévő televíziós stábok mikrofonjai egyetlen kivehető mondatát rögzítették, amellyel az egyik demonstrálónak valamire azt válaszolta: Mindannyian románok vagyunk.

Távozása után a tüntetők azt mondták az újságíróknak, hogy kellemetlen meglepetés volt számukra az elnök látogatása, és azt a meleg teát sem fogadták el, amivel az elnöki hivatal munkatársai később megkínálták őket.

[MTI]
Impresszum