Öt pakisztáni állampolgárt fogtak el a Temes megyei Széphely környékén a határrendőrök.



A temesvári határrendészet közleménye szerint az öt idegen állampolgár nem tudta megindokolni, hogy mit keresnek a határ közelében, ezért a rendőrségre szállították őket. Az első vizsgálatok során kiderült, hogy az öt személy pakisztáni illetőségű, közülük ketten 12–14 év közötti kiskorúak, a felnőttek életkora pedig 19 és 38 év közötti.

Saját bevallásuk szerint Nyugat-Európába akartak eljutni. Határsértés gyanúja miatt indult ellenük eljárás. 

[Agerpres]
Impresszum