A lemondását bejelentő Horváth Anna nem marad tisztség nélkül, az RMDSZ ügyvezető elnöke lesz.



Kelemen Hunor szövetségi elnök bejelentette, hogy lemondásának iktatása után az RMDSZ önkormányzatokért felelős ügyvezető elnökké nevezi ki Horváth Annát. „Szükségünk van egy olyan vezetőre, aki nem csak az önkormányzati munkát, hanem az emberek problémáit is ismeri, és a megoldásban is hatékony lenne. Emellett azokat az önkormányzatokat érintő törvénymódosításokat is elő tudja készíteni, amelyekre szüksége van a közösségünknek” – mondta az RMDSZ elnöke.

A politikus karaktergyilkosságnak nevezte a Horváth Annával történteket. "A közjót szolgálta, becsületességgel, tisztességgel, eredményesen. Ha lettek volna bizonyítékok ellene, rég elkezdődhetett volna a tárgyalás. Az is érthetetlen, hogy miért kellett eltiltani hivatala gyakorlásától, hiszen kihallgattak mindenkit az üggyel kapcsolatban. Nincs olyan racionális érv, ami indokolná a munkavégzéstől való eltiltást” – fogalmazott a szövetségi elnök.

Kelemen Hunor megmagyarázhatatlannak tartotta, hogy a kolozsvári alpolgármester ellen a DNA és a SRI együttműködése alapján indult eljárás, noha az alkotmánybíróság egy tavalyi határozatában alkotmányellenesnek minősítette a két intézmény együttműködését. Hozzátette: függetlenül attól, hogy az erőszakszervek mit gondolnak Horváth Annáról, ő továbbra is olyan közösségi vezető marad, akinek a hangjára odafigyel az erdélyi magyarság. 

[Maszol]
Impresszum