Kulturális központtá és Románia első szecessziós múzeumává alakítják át a nagyváradi Darvas–La Roche házat. A tervek szerint a műemlék épületet 10,5 millió lejes európai uniós támogatásból újítják fel.



Nagyvárad polgármesteri hivatala hétfőn kiküldött közleménye szerint a 2016 augusztusában leadott pályázatot a legnagyobb pontszámmal (81,5 pont) fogadták el az észak-nyugati régióban. A befektetés teljes összege 10.547.935 lej, ebből 9.787.328,75 lej vissza nem térítendő európai támogatás, a megyeszékhely önrésze 760.606,25 lej. A Darvas–La Roche ház földszinti és emeleti részét is restaurálni kell. A felső szintet minimálisán át kell alakítaniuk a múzeumi funkciók betöltésére, hogy ideiglenes és állandó kiállításoknak is helyt adhasson. 



A tervek szerint az alagsor különböző alkotóműhelyeknek adna otthont, de helyet kapna egy kísérleti színház, vetítőterem, kiállító- és táncterem is. A projekt értelmében a szecessziós épületet, amely részét képezi az Art Nouveau European Route nemzetközi hálózatnak, kívül-belül teljesen felújítanák. Ugyanakkor népszerűsítési kampányt szerveznek és létrehoznak egy kulturális központot a társadalmi élet, az idegenforgalom és a kulturális tapasztalatcserék fellendítésének érdekében. 

 A Darvas-ház a Iosif Vulcan utca (egykori Rimanóczy) 11. szám alatt áll és a legeredetibb szecessziós stílusú nagyváradi magánháznak, európai színvonalú századfordulós épületnek számít. 

[Forrás: Agerpres, Transindex]
Impresszum