Alsónémediben fogtak el egy romániai cigány férfit, aki ellen egy Németországban elkövetett gyilkosság miatt európai elfogatóparancs volt érvényben – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság szerdán az MTI-vel.



A közlemény szerint a német rendőrség 2016 decemberében kereste meg azzal a magyar hatóságot, hogy segítsen felderíteni egy Németországban történt emberölés egyik elkövetőjét. A megalapozott gyanú szerint a 24 éves férfi társaival 2016 májusában Rajnavidék-Pfalz tartományban betört egy egyedül élő 86 éves asszonyhoz, akit brutálisan bántalmaztak, és értékei átadására kényszerítettek. Az idős nőt életveszélyes állapotban hagyták magára, és az  belehalt sérüléseibe. 

A 24 éves férfi társait a német rendőrök elfogták, a román állampolgárságú elkövető azonban ismeretlen helyre szökött, ezért vele szemben európai elfogatóparancsot adtak ki. A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai megkezdték az adatgyűjtést, majd külföldi kollégáikkal folyamatosan egyeztetve megállapították, hogy a férfi Németország, Ausztria, Magyarország és Románia között váltogatja tartózkodási helyét. 

A magyar rendőrök idén május elején úgy értesültek, hogy az elkövető Magyarországra érkezett. A gyilkost összehangolt rendőri akció keretében hétfőn, a Pest megyei Alsónémediben elfogták és őrizetbe vették. Németországnak történő átadásáról később döntenek.

[Forrás: MTI]
Impresszum