Európai uniós alapokból újítják fel az UNESCO-világörökség részét képező szászkézdi evangélikus erődtemplomot – tájékoztat a központi fejlesztési régió hétfőn kiadott közleménye.



A 2,32 millió lej értékű (ebből 2,16 millió lej vissza nem térítendő) támogatásról szóló dokumentumot hétfőn írta alá Johannes Halmen, a szászkézdi evangélikus parókia képviselője és Simona Creţu, a fejlesztési régió igazgatója. A szászkézdi és a másik hat, a központi fejlesztési régió területén lévő templom, amelyeket a világörökség részének nyilvánítottak (Berethalom, Nagybaromlak, Prázsmár, Szászfehéregyháza, Kelnek, Székelyderzs), több mint ötszáz éve épült, és a régió épített örökségének legreprezentatívabb darabjait képezik. 

„A munkálatokkal teljesen felújítják (falak, tetőzet, lépcsők, padlózat, elektromos hálózat) a templom harangtornyát, amely az egyik legszebb középkori építmény Erdélyben" - írja az idézett dokumentum. Miután 2019-ben a felújítási munkálatokat befejezik, a turisták a templom mellett a tornyot is látogathatják majd.

A  templom 1493 és 1497 között épült, 1663-ban országgyűlés színhelye volt. 1677-ben teljesen átépítették, 1878–1879-ben boltozatát lecserélték. Az 1520-as években kezdték erődíteni, de védőfalait a 19. században lerombolták. Eredetileg a 15. században épült tornyát 1677-ben építették át a segesvári óratorony mintájára. 1832-ben átépítették. 1986-ban egy földrengés súlyosan megrongálta.

[Agerpres nyomán]
Impresszum