Elkezdődött az óvárosi református templom tetőszerkezetének, a nagybányai festőtelep művészei által kedvelt, híres vörös kupolájának a javítása és festése. A kupola felújítását követően folytatódik a templomhajó tetőszerkezetének javítása és festése.



Bak László református lelkész elmondta, a műemléképület javításait a református egyház saját alapjaiból végzi. A kupola felújítása május 30-ig befejeződik, de ha kedvezőtlen az időjárás, hosszabb ideig is eltarthat a munka. A kupola jellegzetes vörös színét megtartják, a munkálatok során a párkány- és az óraszerkezet körüli javításra illetve a villámhárító ellenőrzésére és javítására is sor kerül. A kupola felújítását követően folytatódik a templomhajó tetőszerkezetének javítása és festése, amely megtartja eredeti, szürke színét. A kupola felújítási munkálatait egy erre szakosodott nagybányai ipari alpinista cég végzi.



Kovács Richárd önkormányzati képviselő arra hívta fel a figyelmet, hogy június 5-ig minden nap 17:00 és 22:00 óra között a Híd utcai autóforgalom mindkét irányban zárva lesz a munkálatok miatt. A gyalogosoknak védő alagutakat hoztak létre.

A jelenlegi óvárosi református templom 1792 és 1809 között épült, 50 m magas tornya 1836-ra készült el.

[Forrás: nagybanya.ro]
Impresszum