Erdélyben folytatódik a Magyar Nemzeti Kereskedőház tréningsorozata, a ház exportakadémiáján Gyergyószentmiklóson egyebek mellett a faiparról és erdőgazdálkodásról, és az ezekben rejlő üzleti lehetőségekről kap átfogó tájékoztatást mintegy 50 helyi magyar vállalkozó.



A kereskedőház szerdai közleménye szerint a ház kiemelt feladata a határon túli magyar vállalkozások fejlesztése, a gazdasági kapcsolatok erősítése.
    
Közölték, a Vajdaság és Kárpátalja után a magyar kormány Erdélyre is kiterjesztette a magyar közösségek gazdasági megerősítését támogató programját.
    
A közlemény idézi Oláh Zsanettet, a kereskedőház vezérigazgatóját, aki elmondta, az exportakadémiák sikerei és tapasztalatai alapján döntöttek a gyergyószentmiklósi kétnapos tréning mellett, amelyen például állami szervezetek képviselői és külpiaci szakértők tartanak előadásokat egyebek mellett az exportlehetőségekről és kockázatokról, a sikeres külpiacra lépéshez szükséges üzleti- és marketingstratégia kialakításáról.

[Forrás: MTI]
Impresszum