Rekordok könyvébe illő a jelenlegi kormány az elhibázott politizálás és sikertelen politikusok tekintetében – jelentette ki szombaton, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) kongresszusán Antonio López Istúriz White, az Európai Néppárt főtitkára



Antonio López Istúriz White közvetítette a kongresszus résztvevői felé az Európai Néppárt és annak elnöke, Joseph Daul üdvözletét, majd kifejtette, hogy a PNL-t az egyik legjelentősebb jobbközép pártnak tartja Európában. Engedjék meg, hogy megválasztása után három évvel is gratuláljak önöknek ahhoz, hogy Klaus Iohannist választották az államfői tisztségbe. Ő kezd egy nemzetközileg elismert személyiséggé válni, aki a nemzetközi politikai porondon védi Romániát és az Európai Uniót, amint arról nemrég, a Trump elnökkel lezajlott washingtoni találkozása alkalmával is bizonyságot tett”  –mondta az Agerpres beszámolója szerint az EPP főtitkára.

Antonio López Istúriz White kifejtette, a PNL-nek szilárd, felelősségteljes és a populizmusal szembehelyezkedő politizálást kell felvállalnia, amely a homályos ígéretek helyett a cselekvést és eredményeket tartja szem előtt. „Amikor leszálltam Bukarestben, egy jó barátom azt mondta, még soha nem történt meg a román politikai életben, hogy egy párt a saját kormánya ellen nyújtson be bizalmatlansági indítványt. Én azt feleltem, hogy ez sehol a világon nem történt még meg. Ez a szocialista kormány a Rekordok Könyvébe való, ami az elhibázott politizálást és sikertelen politikusait illeti. Öt hónap kormányzás alatt az egyetlen eredményük, hogy 1989 óta nem voltak ilyen méretű kormányellenes tüntetések” – mondta az EPP főtitkára.

 Hozzátette, hogy emellett a Grindeanu-kabinet az Európai Unió közelmúltjának legrövidebb életű kormánya lesz. „Azt nem is kell mondanom, hogy mindez a saját pártja miatt történik. Ez a kormány valóban dönti az összes rekordot, de ami a legfontosabb, hogy mindez árt Romániának is, és az EU-nak is”  – hangsúlyozta az EPP politikusa.

[Forrás: agerpres.ro]
Impresszum