Victor Ponta miniszterelnök Botosánban jelentette be, hogy a 2014-es költségvetés október végére elkészülhet. Persze ami után az IMF, a Világbank, valamint az Európai Tanács képviselőivel befejeződnek a tárgyalások.

November a költségvetés hónapja lesz
November a költségvetés hónapja lesz


Ponta véleménye szerint a költségvetési törvénytervezetet még november első hetében elfogadhatja a kormány, majd azt követően a parlament elé terjeszthetik. A költségvetés megvitatására egy hónapja lesz a parlamentnek. Komoly az esély az USL-n belüli súrlódásokra is.


Hogy mennyire lesz megszorító a költségvetés, majd kiderül, legalábbis Victor Ponta botosáni szavai szerint: "Tulajdonképpen egész november a költségvetés tárgyalásáról és elfogadásáról fog szólni. Decemberben pedig minden közintézmény, helyiek és központiak, értesülni fognak a 2014-es költségvetésükről" - fogta sejtelmesen rövidre a miniszterelnök.


[Forrás: Agerpres.ro - ittHON.ma]

Impresszum