2017. július 14. / 12:30

Kevés az orvos Romániában

Annak ellenére, hogy évente több ezren végzik el tanulmányaikat a romániai orvosi egyetemeken, az országban csupán 57 ezer orvos nyújt egészségügyi szolgáltatást – mutat rá az Országos Statisztikai Hivatal (INS). A számadatok szerint 100 ezer lakosra mindössze 290 orvos jut.



A Romániában dolgozó orvosok túlterheltek, nagy részük kiöregedett és sokan régi műszerekkel, berendezésekkel kell boldoguljanak munkájuk során. Ilyen körülmények között látják el az egyre hosszabbodó várólistákon szereplő betegek kezelését, akik noha fizetik az egészségbiztosítást, messze nem kapnak olyan méltányos kezelést, mint a legtöbb európai országokban élők – írta az Adevărul országos napilap, levonva a statisztikai hivatal adataiból a következtetéseket. Az intézmény számadatai azt mutatják, hogy 2016-ban egy romániai orvosra 345 beteg jutott. 

Gheorghe Borcean, a Romániai Orvosi Kollégium elnöke az Adevărulnak elmondta, azokkal az országokkal, amelyekkel lépést próbál tartani Románia e téren – például Németország, Franciaország –, egy orvosra mindössze 100 beteg jut. Hozzátette, az orvosok nagy része a fővárosban és a nagy egyetemi központokkal ellátott városokban tevékenykedik, így Románia nagy része lefedetlen marad. 

Az INS statisztikai adataiban szereplő 57 300 orvos több mint 60 ezer egészségügyi egységben dolgozik, ebből 49 ezer városi környezetben van, 11 ezer pedig vidékiben. Mindez úgy valósul meg, hogy Románia lakosságának majdnem fele községekben és falvakban él. Továbbá – mutat rá a statisztika –, leszámítva ezt az 57 ezer orvost, akiknek egy része háziorvos, beszélnünk kell még 16 ezer fogorvosról és több mint 17 ezer gyógyszerészről. Ha hozzárendeljük ezeket a számokat a betegek számához, nyilvánvalóvá válik, hogy a betegek szükségletei nincsenek kielégítve. A következmények pedig a hosszú várólisták, a páciensek, akiknél nem fedeződnek fel időben a betegségek, mivel nem jutnak el időben kivizsgálásra és a megelőzhető halálesetek. 

Körülbelül ötezer ember hal meg hónapról hónapra, mert nem ér el időben orvoshoz. Ebben a fejetlenségben a betegek szenvednek leginkább – mondta az Adevărulnak Vasile Barbi, a betegek védelmét célzó országokos szövetkezet elnöke.

[Forrás: adevarul.ro]
Impresszum