A Hargita Megyei Törvényszék helyt adott a csíkszeredai városháza homlokzatán lévő székely és városzászlók eltávolításáról szóló jogerős ítélet végrehajtása ellen benyújtott óvásnak. A végrehajtást ideiglenesen felfüggesztették, a beadványban szereplő kifogásokat pedig szeptemberben tárgyalják.

Fotó: szekelyhon.ro
Fotó: szekelyhon.ro


Csíkszereda polgármestere korábban a Csíkszeredai Bírósághoz nyújtott be óvást azzal a céllal, hogy megakadályozza a székely és városzászlók eltávolítását a városháza homlokzatáról. A levételre egy marosvásárhelyi végrehajtói iroda szólította fel a polgármestert, miután a Méltóságért Európában Polgári Egyesület (ADEC) a Marosvásárhelyi Ítélőtábla jogerős ítélete alapján megnyerte az e célból indított pert. Mint már beszámoltunk róla, a bíróság nem hozott döntést a júniusban benyújtott óvásról, hanem úgy ítélte meg, hogy nem illetékes ennek elbírálására, és az ügyet a Hargita Megyei Törvényszéknek adta át. 

Két óvásról van szó, az egyiket a végrehajtás ideiglenes leállítása érdekében nyújtották be, a másik pedig több érvet sorakoztat fel a kényszervégrehajtás ellen, rámutatva különböző eljárásbeli hibákra is, kérve ennek felfüggesztését. Így az óvásban azt is kifogásolják, hogy ha a pert államigazgatási eljárás keretében indították, nem lehet a polgári perrendtartás szerint kérni a végrehajtást, a felszólítás ugyanis erre hivatkozik. 

Azt is felhozták, hogy a székely zászlónak nincs jogi besorolása Romániában, de a periratban úgy szerepel, hogy „îndepărtarea steagului secuiesc” – a székely zászló eltávolítása – román nyelven viszont a steag és a drapel két külön fogalom, utóbbi jelenti egy ország zászlaját. Májai László, a várost a perben képviselő ügyvéd korábban leszögezte, annak ellenére, hogy a székely zászló nem más ország zászlaja, döntést hoztak, és besorolták abba a cikkelybe, amely azt szabályozza, hogy mikor lehet kitűzni más országok zászlaját – azaz a bíróság hozzáadott a törvényhez, viszont ezt nem teheti meg, csak a törvényhozó.

 A Hargita Megyei Törvényszék helyt adott a végrehajtás ideiglenes felfüggesztését kérő óvásnak, ugyanakkor a másik beadvány érdemi tárgyalására szeptemberi időpontot állapítottak meg. Ez azt jelenti, hogy a zászlókat a törvényszék döntéséig nem lehet levenni a városháza homlokzatáról.

[Forrás: szekelyhon.ro]
Impresszum