Vasárnap délelőtt ünnepélyes keretek között letették a kolozsvári Apáczai Csere János Elméleti Líceum új épületszárnyának az alapkövét. 91 év után tették le újból egy magyar tanintézmény alapkövét. Vörös Alpár igazgató szerint 2017 végéig már befejeződhet a bővítés.



A régi épület nyolc tanteremmel, egy étkezővel, egy díszteremmel, egy új és tágas könyvtárral és a hozzá kapcsolódó olvasóteremmel, illetve egy pszichológiai kabinettel bővül majd, amelybe így vissza tudják költöztetni a jelenleg a Karolina téri ferences kolostorban tanuló osztályaikat, ahol Vörös Alpár elmondása szerint korántsem voltak ideálisak a körülmények az oktatáshoz.

 Az Apáczai jelenlegi épületének a felújítását már szeptemberre ígérik, de arra még nem készül el az iskola eddigi udvarán épülő új szárny, annak a befejezése csak 2017 végére várható. De az igazgató elmondása szerint már a következő tanévben egységesíthetik az oktatás helyszínét. A diákok életét annyiban fogja befolyásolni, hogy nem használhatják az udvart idén ősszel. 

Vörös Alpár igazgató rövid beszédében arra hívta fel a figyelmet, hogy 91 éve ünnepelték utoljára Kolozsváron magyar tanintézmény alapkőletételét, amikor elkezdték a Református Leánygimnázium építését. Ebben az épületben azóta több ezer diák sajátította el a tudomány és az erkölcs alapköveit. A református egyház az iskola alapításakor 250 diák számára tervezte az épületet, azóta gyarapodott az intézmény is, de a diákság száma is jelentősen nőtt, így kinőtték az épületet, emiatt éveken keresztül két váltásban folyt az oktatás, és ezért volt szükség a Karolina téri épületben osztálytermeket bérelni. A mostani felújítási és bővítési munkálatokkal megoldódnak a problémáik. 

A valamikori Kolozsvári Református Leánygimnázium épületének a tulajdonosa az Erdélyi Református Egyházkerület, ezt használja az Apáczai líceum. A régi épület felújítását a közelmúltban kezdték el. Kató Béla püspök beszédében arra emlékeztetett, hogy száz évvel ezelőtt a Református Egyetemes Konvent felhívást intézett az illetékes egyházkerületekhez, hogy alapítsanak új egyházi intézményeket és iskolákat. 

Az Erdélyi Református Egyházkerület egy kolozsvári központú felsőbb leánynevelő intézet felállításával készült a reformáció nagy ünnepére, az első világháború kitörése miatt azonban csak 1926-ra készült ez az épület, amelynek alapkőletételére ugyanazon év május 30-án került sor. A püspök szerint a reformáció ötszázadik évfordulóján sem tűzhetünk ki más feladatot, mint intézményeink újbóli birtokbavételét, kijavítását, vagy újak építését. 

[Forrás: transindex.ro]
Impresszum