2017. augusztus 22. / 10:42

Zárt ablak Európára

Kiparancsolta egy szervező Nagyváradon a magyar zászlót egy magyarországi menettáncos csoport élén vonuló férfi kezéből, a Nyitott ablak Európára/Fereastră deschisă spre Europa elnevezésű rendezvényen, a tegnapi napon.

Itt senkit sem zavart a  magyar zászló
Itt senkit sem zavart a magyar zászló


A nagyváradiak az évek során hozzászokhattak ahhoz, hogy a debreceni Virágkarnevál dekoratív virágkocsijai egy nappal a hajdúvárosi ünnep után, menettáncosok, és más felvonuló csoportok kíséretében eljutnak Nagyváradra is. Nem volt ez másképpen az idén sem, igaz a menet most nem a megszokott útvonalon vonult, de így talán még több embert elért a látványosság.

Itt még zászlóval. Fotó: Marcu András
Itt még zászlóval. Fotó: Marcu András


Amihez viszont nem lehet hozzászokni, az a román hatóságok, egyes szervezők hozzáállása a magyar jelképekhez. Idén egy magyarországi menettáncos csoportot felvezető férfi kezéből parancsolta ki az egyik – valószínűleg szervező –  a magyar lobogót, mondván ez itt Románia, tegye el. A csoport menetét vezető Szabó Dániel lapunknak elmondta, hogy egy rózsaszín inges, feltűnően ideges, románul beszélő egyén utasította a menetet kísérő helyi szervezőt, hogy tétesse el a magyar zászlót a magyarországi vendégekkel. Azt nem tudni, az intézkedő úriember felsőbb utasításból, vagy saját szakállára intézkedett. A gesztus viszont legalábbis megdöbbentő, egy nyitottságot, európaiságot, magyar-román együttműködést hirdető rendezvényen.

Itt pedig nélküle, a nyitottság jegyében. Fotó: Marcu András
Itt pedig nélküle, a nyitottság jegyében. Fotó: Marcu András


Nem jártak jobban az első nagyváradi augusztus huszadikai ünnepet szervezők sem, egy nappal korábban. A Szent László Egyesület, és a nagyváradi városháza közös szervezésében, a Szent László téren lebonyolított sikeres rendezvény elején megjelentek a helyi rendőrség munkatársai, és a magyar, valamint az árpádsávos zászlók eltávolítására szólították fel a szervezőket, aminek azok eleget is tettek.

A szalmabálákból is ki kellett venni a zászlókat. Fotó: Nagy Miklós
A szalmabálákból is ki kellett venni a zászlókat. Fotó: Nagy Miklós


A jelek szerint bármilyen jó legyen helyi vagy regionális szinten a magyar-román együttműködés, a régi soviniszta reflexeket a román fél nem tudja, vagy nem akarja levetkőzni.

Barta Béla
Impresszum