Néppárti közvetítéssel újra felélénkülni látszik Kolozsvár és Pécs testvérvárosi kapcsolata. Mint ismeretes, a két település még 1990-ben kötött megállapodást, a funari időkben azonban e kapcsolat elhidegült. Az Erdélyi Magyar Néppárt meghívására – a Kolozsvári Magyar Napok ideje alatt – a kincses városba látogatott és tárgyalásokat folytatott Oláh Emesével, Kolozsvár alpolgármesterével, Györke Zoltánnal, Kolozs megye alprefektusával és Mile Lajos főkonzullal Decsi István, Pécs alpolgármestere és Kiss-Tihanyvári Dóra, pécsi önkormányzati képviselő.

Soós Sándor a Néppárt alelnöke és Decsi István Pécs alpolgármestere
Soós Sándor a Néppárt alelnöke és Decsi István Pécs alpolgármestere


A Kolozsvári Magyar Napok alatt – a Vigyázó Egyesület, a Minta ifjúsági szervezet, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, az Erdélyi Magyar Néppárt és az A-PRO-K Egyesület által közösen működtetett – Part sátorban Decsi István Soós Sándorral, a Néppárt országos alelnökével tartott közösen kerekasztal-beszélgetést, Kiss-Tihanyvári Dóra pedig Tőke Ervinnel, a Néppárt országos alelnökével, csíkszeredai néppártos önkormányzati képviselővel közösen tartott előadást. 



A két nagyváros mintájára a Pécs melletti Bogád és a Kolozsvár melletti Györgyfalva képviselői is felvették egymással a kapcsolatot annak érdekében, hogy mihamarabb testvér-települési megállapodást köthessenek.

A pécsi delegáció Györke Zoltán alprefektusnál
A pécsi delegáció Györke Zoltán alprefektusnál


Az Erdélyi Magyar Néppárt vezetői kijelentették: reményeink szerint Baranya megye és Kolozs megye között minél több kapcsolódási pont alakul ki a közeljövőben.

Decsi István Pécs alpolgármestere Oláh Emesénél, Kolozsvár alpolgármesterénél
Decsi István Pécs alpolgármestere Oláh Emesénél, Kolozsvár alpolgármesterénél


[Forrás: Néppárt]
Impresszum