Az Erdélyi Magyar Néppárt az az európai regionalista és autonómia-párti politikai szervezeteket tömörítő Európai Szabad Szövetség tagjait kéri, hogy álljanak ki a súlyosan diszkriminált kárpátaljai magyarok, és más ukrajnai nemzeti kisebbségek mellett.



Elfogadhatatlannak és az európai normákkal ellentétesnek tartjuk az eljárást, mely során az ukrán kormány megpróbálja felszámolni az őshonos nemzeti kisebbségek – közöttük a magyar és a román közösség – anyanyelvén zajló oktatást. Különösképpen átérezzük a kárpátaljai magyarság helyzetét annak fényében, hogy erdélyi magyar közösségünk tanintézeteit – mint például a Marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Líceumot, vagy épp a szintén a székely fővárosban működő Orvosi- és Gyógyszerészeti Egyetemet – a román államvezetés próbálja meg ellehetetleníteni, az ott zajló magyar nyelvű oktatást felszámolni, ezáltal súlyosan diszkriminálva diákokat, szülőket és oktatókat egyaránt.

Az Erdélyi Magyar Néppárt támogatásáról biztosítja a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetséget az ukrajnai magyar nyelvű oktatás ellehetetlenítésének megakadályozásában, és az Európai Szabad Szövetséggel meglévő kapcsolatainkat felhasználva, nemzetközi színtéren is mindent megteszünk annak érdekében, hogy a kárpátaljai magyar közösség oktatási és nyelvhasználati jogai ne sérüljenek.

Az új oktatási törvény elfogadásával Ukrajna elveszítheti a térség államainak, így Románia és Magyarország szolidaritását és támogatását európai integrációs törekvéseiben. Petro Porosenko ukrán elnök még megakadályozhatja az ukrán parlament botrányos döntésének életbelépését. Különösképpen elvárható ez annak fényében, hogy a szeptember 5-én Ukrajna Legfelsőbb Tanácsa által elfogadott törvény 7-ik cikkelye ellentétes az ország alkotmányával és figyelmen kívül hagyja Ukrajna nemzetközi vállalásait, valamint a nemzeti kisebbségek védelméről szóló megállapodásokat.

Felszólítjuk Ukrajna elnökét, éljen alkotmányos felhatalmazásával, valamint politikai befolyásával és akadályozza meg a törvény hatályba lépését, majd érje el annak visszavonását!

Az Erdélyi Magyar Néppárt, az európai regionalista és autonómia-párti politikai szervezeteket tömörítő Európai Szabad Szövetség (EFA) tagjaként az EFA tagpártjait arra kéri, legyenek szolidárisak az ukrajnai nemzeti közösségekkel. A Néppárt felkéri testvérpártjait, emeljenek szót saját országaik kormányainál a súlyosan diszkriminatív ukrán oktatási törvény visszavonása érdekében és hassanak oda, hogy az Európai Unió országai összehangolt nemzetközi fellépés keretében gyakoroljanak nyomást Ukrajnára.

Szilágyi Zsolt,

az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke
Impresszum