Többek között a PSD-kormányt, Dragneát, a Soros által támogatott civil szervezeteket, de még az ellenzéket is kritizálta a Viktória téren összegyűlt tömeg.

Fotó: hotnews.ro
Fotó: hotnews.ro


Az Országos Szakszervezeti Szövetség (Cartel Alfa) által szervezett demonstráción résztvevő dolgozók kevéssel délelőtt gyülekeztek a fővárosban. Ott voltak az egészségügyi, a szállítási, az acélipari, a bányászati és a rendőrségi szakszervezet tagjai is. „A PSD kormánya a hazugságok kormánya" –skandálták.

„2010-ben egy ugyanilyen tüntetésen a PSD-sek köztünk álltak, és arra kértek, hogy óvakodjunk a sárga pestistől. Most, 7 év után hová jutottunk? A hazugságaikkal manipulálnak! Nem növekedtek a fizetések, csak az árak" - mondta egy felszólaló. Egy adott ponton a tömeg háttal állt a kormányépületeknek, ezzel jelezve nemtetszését. Ezután pedig az egészségügyi szakszervezeti tagok átvonultak az Egészségügyi Minisztérium épülete elé. Fél kettő körül újraéledni látszott a tömeg, ekkor a megközelítőleg már csak kétezres tömeg a himnuszt is elénekelte.

Az Alfa Cartel különben országos megmozdulásokat szervez. Céljuk, hogy a kormány álljon el attól a szándékától, hogy a munkavállalóra hárítja át a társadalombiztosítási járulékok munkáltatói részének kifizetését is. Sürgetik továbbá a kollektív munkaszerződésekről való egyeztetések folytatását és megkötését.

[Forrás: hotnews.ro]
Impresszum