2013. október 28. / 18:04

Ellenzi a decentralizációt a PDL

Alin Tişe a PDL véleményét is tolmácsolva kijelentette, hogy a decentralizációs törvény csak porszem a lakosság szemében. Szerinte az USL egy főnököt váltana egy másikkal, a projekt pedig a helyi kiskirályoknak kedvezne, nem pedig a lakosságnak.

Kemény szavakat használt Alin Tişe, a PDL politikusa, a pártja és a BPN közötti megbeszélést követően. Tişe a PDL álláspontját ismertette, és ezt az álláspontot képviselik majd Liviu Dragnea miniszterelnök-helyettessel folytatott egyeztetésük során is. Mint ismeretes, Victor Ponta kormányfő arra kérte a parlamenti pártokat, hogy támogassák a decentralizációs törvénytervezetet. Ezzel szemben a PDL nyilatkozata szerint "az USL által óhajtott nagy decentralizáció tulajdonképpen egy nagy 'bárósítás', harc a koncért a PSD és a PNL között".


A PDL
A PDL 'gengszterváltástól' tart


Tişe más aggályoknak is hangot adott. Mint fogalmazott: A PDL nem ért egyet az USL előterjesztésével, mivel ez a tervezet nem egy törvénytervezet, hanem egy olyan projekt, melynek keretén belül az USL egy főnököt egy másikkal akar leváltani. A minisztert kívánják leváltani a megyei tanács elnökével. Az USL nem a lakosságnak, hanem a pártnak és a helyi bároknak tervez decentralizálni.


A PDL kommentálta a felelősségvállalással történő elfogadást is, hiszen előre tudni lehet, hogy az USL ehhez az eszközhöz nyúl a tervezet keresztülvitelének érdekében. Tişe szerint az USL decentralizációs javaslatának felelősségvállalással történő elfogadása egy elbukott projekt, mivel egy ilyen horderejű ügy parlamenti vitát érdemelne. Nem utolsó sorban azért is, mert az alkotmány első cikkelye kerülhet veszélybe.


[Forrás: Mediafax.ro - ittHON.ma]


Impresszum