Bűncselekménynek minősül majd, ha egy munkáltató nem fizeti be az alkalmazottak után járó társadalombiztosítási járulékokat – jelentette ki pénteken Liviu Dragnea, a kormány fő erejét adó Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke.



Mint ismeretes, a kormány úgy kívánja módosítani az adótörvénykönyvet, hogy a tb-járulékokat január elsejétől a munkáltatókról a munkavállalókra terhelik rá. Mindemellett a szóban forgó összeget továbbra is a munkáltatónak kell majd befizetnie az államkasszába.

A kormány várhatóan pénteki ülésén fogadja el az erről szóló sürgősségi rendeletet. „Ha nem fizetik be ezeket az összegeket, az bűncselekménynek minősül. Ezt azt jelenti, hogy garanciánk lesz arra, hogy az utolsó lejig befizetik ezeket a járulékokat” – vélekedett Dragnea.

Hozzátette, amennyiben pénteken nem fogadja el a kormány az erről szóló rendeletet, akkor később a parlament törvény formájában szavazza meg. A szakszervezetek attól tartanak, hogy a döntés nyomán csökkennek a bérek, a kormány azonban ezt tagadja.

[Forrás: agerpres.ro]
Impresszum