Cégek gondnokai és magánszemélyek is börtönbe kerülhetnek, ha nem fizetik ki időben az államnak a jövedelemadót vagy akár az egészségügyi hozzájárulást – derül ki annak a sürgősségi kormányrendeletnek a tervezetéből, amelyet a pénzügyminisztérium közölt. A tervezetre a Ziarul Financiar hívta fel a figyelmet.



A rendelet szövege szerint egytől hat évig terjedő börtön vár azokra, akikre 30 nappal túllépik az adófizetési kötelezettség határidejét, és szándékosan nem fizetik be azt az államkasszába.
 
A pénzügyminisztérium indoklása szerint meg kell reformálni a nagy szociális rendszereket, ehhez pedig növelni kell a szociális és egészégügyi hozzájárulások begyűjtésének arányát. A minisztérium ezzel is szeretné elérni, hogy a munkaadók idejében utalják az egészségügyi és a társadalombiztosítási pénztárba azokat az összegeket, amelyeket a maguk vagy alkalmazottaik nevében be kell fizessenek.
 
A jelenlegi helyzet fenntartása sebezhetővé teszi az ország költségvetését, amelyet megfosztanak a szükséges bevételektől azok, akik nem fizetik be a különböző adókat és hozzájárulásokat, az állam pedig csak a banki kölcsönökkel járó plusz költségekkel tudja ellátni a feladatait, mint amilyen az egészségügyi vagy a nyugdíjrendszer fenntartása – indokol a minisztérium.
 
Az alkotmánybíróság egy korábbi határozata értelmében adófizetés szándékos elmulasztása miatt cégekre nem lehet börtönbüntetést kiszabni – jegyzi meg a Ziarul Financiar.

[Forrás: zf.ro]
Impresszum