Nem gond az üzemanyagok árának jelentős növelése, ugyanis jövőre a világpiaci árak amúgy is esni fognak- legalábbis a világpiaci tényezőnek nehezen nevezhető Victor Ponta szerint. A PSD politikusa szerint az emelést nem érzi majd a lakosság...

Victor Ponta kormányfő szerint a benzin ára nem fog nőni az új törvény következtében, ugyanis a világpiaci árak jelentősen csökkenni fognak jövőre. Sőt, a kormány a szolgáltatókkal tárgyalásokat fog kezdeményezni a lakosságra történő áthárítás elkerülése végett. 


A szóban forgó, extra adóként bevezetésre kerülő áremelés miatt Traian Băsescu elnök jó előre jelezte, hogy nem lesz hajlandó aláírni a 2014-es évre szóló költségvetést. Victor Ponta időközben felhívta a figyelmet a költségvetés elfogadásának blokkolása következtében esedékes veszélyekre.


A miniszterelnök a piacok megnyugtatása érdekében kijelentette: "Nem fog nőni (a fogyasztói ár), mivel egy kedvező gazdasági kontextusról beszélhetünk, ugyanis világpiaci viszonylatokban az üzemanyagok ára jelentősen csökkenni fog, és ennek következtében, én úgy gondolom, hogy a lakossági hatás nemlétező lesz. Mi több, egyéb költségvetési módszerek is a rendelkezésünkre állnak, ezekről beszéltem Chițoiu miniszter úrral, és ezeket meg fogjuk beszélni a szolgáltató cégekkel is, hogy semlegesítsük ezeknek az új adóknak a hatását"- fogalmazott optimista hangnemben Ponta.


Az adatok ellentmondani látszanak Ponta kincstári optimizmusának... (Capital.ro)
Az adatok ellentmondani látszanak Ponta kincstári optimizmusának... (Capital.ro)


A gazdasági szakértők nem osztják Victor Ponta optimista véleményét: az energyreport.ro szakértői szerint a hatások pont ellentétesek lesznek Ponta miniszterelnök és Liviu Voinea miniszter várakozásaival. A jelentés szerint: (Ponta) számára sajnálatos módon az utóbbi hónapok világpiaci gázáralakulása valamint az olyan Romániának üzemanyagokat szolgáltató cégek mint az OMV Petrom, Pompetrol évharmados jelentései is ellentmondanak.


A szakértők arra is kitértek, hogy Liviu Voinea költségvetési miniszter nem hajlandó szembenézni a valósággal, és a londoni piacok, valamint a Platts- előrejelzéseivel ellentmondóan fenntartja véleményét, miszerint az utóbbi idők egyes politikai döntései, és főleg az iráni atomprogramról született megegyezés, a globális árak csökkenéséhez vezethet.

[Forrás: Capital.ro - ittHON.ma]
Impresszum