Egy korrupcióval gyanúsított képviselő, Gheorghe Coman konzervatív párti politikus előzetes letartóztatásba helyezését engedélyezte idei utolsó ülésén, pénteken a román parlament alsóháza.



Comant befolyással való üzérkedéssel gyanúsítja a korrupcióellenes ügyészség (DNA). A politikus állítólag egy pártrendezvény háromezer lejes (200 ezer forint) költségét akarta egy politikai alapon kinevezett intézményvezetővel kifizettetni, majd amikor az illető feljelentése nyomán az ügyészek tetten érték, elmenekült. Csak órákkal később, egy másik megyében sikerült őt elfogni.

A képviselő mentelmi jogának felfüggesztését a DNA bizonyítékait áttanulmányozó parlamenti jogi bizottság is támogatta. Coman a populista Dan Diaconescu Néppárt (PPDD) jelöltjeként szerzett parlamenti mandátumot, és az év folyamán ült át a kormányzó Szociálliberális Szövetséghez (USL) tartozó Konzervatív Párt (PC) frakciójába.

Az őszi ülésszak - és egyben az idei év - utolsó ülésére összehívott képviselőház a két év letöltendő börtönbüntetésre ítélt Nicolae Vasilescu szociáldemokrata képviselő mandátumának megszűnését is tudomásul vette és határozatban rögzítette a képviselői hely megüresedését.

A romániai törvényhozók esetében csak akkor indíthat bűnvádi eljárást az ügyészség, ha ahhoz a kétkamarás parlament érintett háza is hozzájárul. A román parlament több esetben is elutasította a DNA által meggyanúsított politikusok mentelmi jogának felfüggesztését.

A jobboldali Traian Basescu államfő rendszeresen bírálta a parlamentet, amiért "bújtatja" az igazságszolgáltatás elől a korrupcióval gyanúsított politikusokat. Az ilyen esteket az Európai Bizottság is nehezményezte az évente két alkalommal publikált igazságügyi országjelentéseiben, amelyekben a román igazságszolgáltatás reformját követi figyelemmel az úgynevezett Együttműködési és Értékelési Mechanizmus (MCV) keretében.

[MTI]
Impresszum