Romániának fel kell készülnie arra, hogy amennyiben a NATO-erők átcsoportosításának "haszonélvezője" lesz, akkor területén a kémek tevékenysége is meg fog élénkülni - jelentette ki Traian Basescu államfő szerdán a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) székházában, miután részt vett a szolgálat éves mérlegének bemutatásán.

Figyelnek
Figyelnek


Basescu úgy vélekedett: a román hírszerzésnek alkalmazkodnia kell a térségben kialakult új helyzethez, tekintettel arra, hogy mind a rakétapajzs már épülő bázisa, mind pedig az esetleg kialakítandó további támaszpontok "vonzóak" lesznek a kémek számára.

George Maior, a SRI igazgatója beszámolt arról, hogy a szolgálat tavaly több mint kilencezer, a nemzetbiztonsági kockázatokra figyelmeztető jelentést küldött a román hatóságoknak. Az igazgató közölte: a korrupció, adócsalás, szervezett bűnözés leleplezése és kémelhárítás mellett a SRI az "etnikai jellegű szélsőséges tevékenységekről" is jelentéseket készített a döntéshozók számára.

 A 24 éve alapított SRI-ről készült háttéranyagában a Mediafax hírügynökség kitért arra, hogy a hírszerző szolgálattól származó adatok alapján nyilvánította nemkívánatosnak múlt héten a bukaresti táblabíróság az Új Magyar Gárda egy Marosvásárhelyen élő, magyar állampolgárságú tagját, arra hivatkozva, hogy szélsőséges tevékenységet folyatott.

A Mediafax háttéranyagából az is kiderül, hogy a SRI a korrupcióellenes ügyészség (DNA) és a szervezett bűnözés- és terrorizmusellenes ügyészség (DIICOT) számára végzi a legtöbb lehallgatást.

A hatályos törvények szerint Romániában csak a SRI-nek van joga a telefonokat lehallgatni, akkor is, ha a bíró nem nemzetbiztonsági kockázat leleplezése, hanem egy bűnvádi eljárás részeként engedélyezi azt. A nagyszabású korrupciós ügyekben illetékes DNA gyakran alapozza bizonyítékait a vádlottak lehallgatására. A DNA kérésére kiállított bírói engedély alapján azonban ilyen esetekben is a SRI végzi a lehallgatást. 2012-ben 36 ezer lehallgatást végzett a SRI, amelyek közül alig 3400-at "saját használatra" - mutatott rá a Mediafax.

A hírügynökség szerint a SRI éves költségvetése egy milliárd lejre (70 milliárd forint) tehető.

[MTI]
Impresszum