Több mint 200 román és 250 amerikai katona részvételével amerikai-román közös légi hadgyakorlatot tartanak április 10. és 17. között "Dacian Viper 2014" elnevezéssel az aranyosgyéresi (Campia Turzii) légi támaszponton - közölte kedden a román védelmi minisztérium.



A gyakorlat a két NATO-ország pilótáinak, légi irányítóinak és vezérkari tisztjeinek az együttműködését hivatott javítani. Ezen a román fél MiG-21 LanceR típusú, az amerikai légierő pedig F-16-os repülőgépekkel vesz részt.

Az Egyesült Államok bukaresti nagykövetsége arról tájékoztatta a Mediafax hírügynökséget, hogy az amerikai légierő avianói (Olaszország) bázisáról hat F-16-os harci repülőgép érkezik a hadgyakorlatra, amelyet még az ukrajnai események előtt beütemeztek.

A Dacian Vipert negyedik alkalommal szervezik meg. Az aranyosgyéresi katonai repülőtéren 2006-ban, 2008-ban és 2012-ben is végeztek már közös hadgyakorlatot az amerikai és román pilóták.

Románia 1992-től kezdődően korszerűsítette és igazította a NATO-követelményekhez több mint száz darab szovjet gyártmányú MiG21-esét a LanceR program keretében. A program 1999-es befejezése óta több gép megsemmisült, de a MiG-21-esek továbbra is szolgálatban vannak a román légierőnél.

Lecserélésükre leghamarabb 2017-ben kerülhet sor. Románia ugyanis tizenkét használt F-16-os harci repülőgépet vásárol 600 millió euróért Portugáliától: erről tavaly októberben írtak alá szerződést. A vételárban az is benne van, hogy a repülőgépeket felújítják, és a román személyzet - kilenc pilóta és 75 műszaki szakember - Portugáliában kap kiképzést. A gépek új hajtóműveket kapnak, a legkorszerűbb fegyverzettel szerelik fel őket, és gyakorlatilag csak a törzsük marad a régi.

Mircea Dusa román védelmi miniszter a napokban úgy nyilatkozott: a közelgő közös hadgyakorlaton túlmenően Bukarest azt igényli amerikai partnereitől és NATO-szövetségeseitől, hogy vezényeljenek Romániába néhány repülőszázadot, amíg 2017-ben bevethetővé válnak Románia saját F-16-osai.

Márciusban Traian Basescu román államfő a NATO-erők átcsoportosítását szorgalmazta az utóbbi hónapok orosz katonai tevékenységére hivatkozva. Előzőleg Románia és Lengyelország védelmi miniszterei is nagyobb NATO-jelenlétet szorgalmaztak Kelet-Európában, arra hivatkozva, hogy új katonai-politikai helyzet alakult ki az ukrán-orosz konfliktus miatt.

[MTI]
Impresszum