A romániai régiókat a történelmi identitások alapján kell megrajzolni - vélekedett több akadémikus azon a fórumon, amelyet az ország közigazgatási átszervezéséről rendeztek kedden Bukarestben, tudósok és politikai döntéshozók részvételével.

A Román Akadémia Bukarestben
A Román Akadémia Bukarestben


„Mi az a nyugati régió? Én nem a nyugati régióban, hanem a Bánságban születtem" - mondta Ioan Paun Otiman agronómus, közgazdász, a Román Akadémia titkára arra utalva, hogy az égtájak alapján elnevezett jelenlegi fejlesztési régiókat mesterségesen hozták létre. Az akadémia székházában rendezett keddi fórumon több tudós is ellenezte azt a - bukaresti kormány által javasolt - megoldást, hogy a fejlesztési régiókat emeljék közigazgatási rangra. Ehelyett a történelmileg kialakult, és közismert elnevezéssel is rendelkező hagyományos identitásokat javasolták szervező elvként a régiók kialakításához.

„A történelmi régiókból kell kiindulnunk. Én például el tudok képzelni egy észak-erdélyi, egy dél-erdélyi régiót, egy különálló Olténiát, illetve Dobrudzsát, egy Duna-menti és egy Kárpáti Munténiát" - magyarázta az MTI-nek Razvan Theodorescu történész, volt kulturális miniszter. 
   
Arra a kérdésre, hogy a történelmi Székelyföld önálló régió lehetne-e, Theodorescu nemmel válaszolt, azt állítva, hogy történelmi hagyományai Hargita megyét inkább egy észak-erdélyi, Kovásznát pedig egy dél-erdélyi régióhoz sorolnák. Az akadémikus szerint azonban nem jó a fejlesztési régiókon alapuló hétrégiós felosztás: legalább 11-re lenne szükség.

Az erdélyi magyarság érdekképviselete azért ellenzi a Ponta-kormány hétrégiós javaslatát, mert egy ilyen regionális felosztás azt jelentené, hogy a magyarlakta területeket román többségű régióba olvasztanák. A romániai magyar politikai szervezetek ezzel szemben több kisebb régiót javasolnak, amelyek között a történelmi Székelyföld és a Partium önálló régióként maga dönthetne fejlesztési prioritásairól. 

A Román Akadémián rendezett fórumon a politikusok nem beszéltek konkrét felosztásról. Victor Ponta kormányfő az uniós támogatások miatt nevezte fontosnak a régiók kialakítását.

[Forrás: MTI]
Impresszum