A román országos főügyészség Korrupcióellenes Igazgatósága (DNA) bűnvádi eljárást indított a Bihar Megyei Tanács alelnöke, Kiss Sándor ellen.

Kiss Sándor
Kiss Sándor


Az RMDSZ Bihar megyei szervezetének elnöki tisztségét szinte másfél évtizede betöltő nagyvállalkozót, aki tucatnál is több nagyváradi cégben érdekelt, s akinek kétes üzleteiről és kapcsolatairól sokszor cikkezett a román sajtó az évek során (a magyar nem, mert Kiss a bihari magyar médiát is maga alá gyűrte a kilencvenes évek végén), csúszópénz elfogadásával, hivatali visszaéléssel és pénzmosással gyanúsítja az ügyészség.

A vádhatóság három 2003 és 2006 közötti ügyet ismertetett közleményében, amelyek során Kiss Sándor összesen egymillió euró (308 millió forint) csúszópénzhez jutott. Eljárás indult Kiss néhány barátja és üzlettársa ellen is, köztük a szintén kétes hírű nagyváradi üzletember, a plázaépítő Mudura Sándor, Medgyessy Péter ex-miniszterelnök protezsáltja, Miklóssy Ferenc, a debreceni Keviép Kft. ügyvezetője, Miklóssy Ferenc László, a váradi Eco Bau Construct Kft., Bojtor Vilmos László üzletelő, Beneamin Rus és Gheorghe Ioan Roatiş vállalkozók, akiket bűnrészességgel gyanúsít az ügyészség. Amely három olyan ügyet sorolt fel, amelyekben a bűntársaságot alkotó elkövetők közel 9 millió euróval károsították meg az államot, illetve a megyei önkormányzatot. Ingatlanpanamák, import-exportügyletek, trükkös beruházások, csúszópénzek – ezek a vád sarokkövei.

Kiss a sajtóban poénkodva reagált az ellene indított eljárásra, hiszen „látott ő már karón varjút”. Tíz éve figyelik, vizsgálják, gyanúsítják folyamatosan, sőt már azelőtt is meggyűlt a baja a törvénnyel, az egyszerű tévészerelőből lett dúsgazdag vállalkozó neve többször felbukkant különféle sötét ügyekben, egyszer még egy pornóbotrányban is, de nem találtak rajta fogást. A bűnüldözők nem tudtak vagy nem voltak hajlandók vádat emelni ellene.

Most kiderült: a DNA segítséget kapott a Román Hírszerző Szolgálattól, valamint a magyarországi, németországi és holland jogi hatóságoktól, ráadásul Kissék ügyleteinek egyes szálai az Egyesült Államokig nyúlnak. Közben az RMDSZ holdudvarából már elindult a mentőakciónak szánt propaganda: a magyar közösségben azt terjesztik a „jólinformáltak”, hogy Kiss és társai a román hatalom áldozatai. És hogy ha Kiss bukik, akkor magával ránthatja a többi választott vagy kinevezett magyar elöljárót is, köztük Biró Rozália szenátort, Kiss Sándor rokonát és üzlettársát, illetve famulusát, Szabó Ödön parlamenti képviselőt. A híresztelés szépséghibája, hogy Kissel együtt románokat is gyanúsítanak, köztük annak a Selina holdingnak a tulajdonosát, amelyik a megyei és megyeszékhelyi önkormányzatok preferált építtetője volt az elmúlt évtizedben.
Impresszum