Valamennyi megszólaló érintett ártatlannak vallja magát azokban az ügyekben, amelyekben többek között Kiss Sándor, a Bihar Megyei Tanács RMDSZ-es alelnöke ellen indított bűnvádi eljárást az Országos Korrupcióellenes Igazgatóság (DNA).

Mudura, a teljesen ártatlan
Mudura, a teljesen ártatlan


A Keviép Kft. minden alapot nélkülöző „politikai koncepciónak” tartja a bűnvádi eljárást. A debreceni cég közleményében visszautasítja az ellene felhozott vádakat, amelyek a 2003-ban a nagyváradi önkormányzat által lefolytatott hulladékkezelő PPP-szerződés odaítélése kapcsán fogalmazódtak meg. (Lásd Újabb korrupt RMDSZ-es ellen indult eljárás című cikkünket)

„A döntés helyességét bizonyítja, hogy azóta a hulladékkezelő minden szempontból kiválóan üzemel, a Keviép Kft. mintegy 13 millió eurót fektetett a létesítménybe, ezzel valamennyi szerződéses kötelezettségének eleget tett. Ezzel Nagyváradon van Románia egyik legkorszerűbb és leghatékonyabban működő hulladéklerakója – áll a Miklóssy Ferenc többségi tulajdonos által aláírt közleményben. – A döntést mintegy féléves vizsgálat és egyeztetés alapján az önkormányzat által létrehozott bizottság hozta meg. Ebben az említett személyek nem vehettek részt, arra semmilyen befolyást nem gyakorolhattak. A Keviép Kft. az említett személyekkel, illetve azok cégével – beleértve a megyei önkormányzatot is – soha, semmilyen üzleti kapcsolatban nem volt.” A debreceni cég ezért „teljes mértékben abszurdnak” tartja a vádakat, és biztos benne, hogy a vizsgálat, illetve egy független bírósági eljárás „egyértelműen bizonyítja majd a gyanú megalapozatlanságát”. (Hogy szél fúvatlan nem indul, azt igazolni látszik számos botrányos érmelléki ügy, amelyekben a Keviép és a helyi RMDSZ-es elöljárók érintve voltak az évek során, márpedig Kiss nemcsak a megyei tanács jelenlegi alelnöke és egyik korábbi elnöke, hanem másfél évtizede az RMDSZ bihari vezetője is.)

Eközben nem is kívánta kommentálni a történteket Biró Rozália RMDSZ-es szenátor, aki Nagyvárad alpolgármestere és a szerződést a Keviépnek odaítélő bizottság tagja volt 2003-ban. Mint pénteki sajtótájékoztatóján újságírói unszolásra leszögezte, nem emlékszik, mi történt több mint tíz évvel ezelőtt, így elő kell szednie a korabeli dokumentumokat.

Ártatlannak vallotta magát ugyanakkor a többszörösen érintett Mudura Sándor váradi vállalkozó, a Lotus Center bevásárlóközpont tulajdonosa is, aki szerint az ügy egyértelműen politikai indíttatású – ami azért furcsa, mert neki semmilyen politikai funkciója sincs, legalábbis hivatalosan. (Hogy mely pártoknak „tejel” évek óta, azt nem tudni, „mecénásként” egyedül az RMDSZ-t vállalta eddig fel.)
„Igazából egy tévés szappanoperát láttam, meg sem értettem, hogy mivel gyanúsítanak” – nyilatkozta eközben az egyik hírcsatornának Beniamin Rus, az ügyekben szintén többszörösen érintett Selina cég tulajdonosa.

Amint arról beszámoltunk, a DNA csütörtökön közölte, hogy három olyan ügyben is eljárást indított, amelyekben érintett Kiss Sándor – összesen egymillió eurónyi megvesztegetés történhetett. Kiss ellen csúszópénz elfogadása mellett hivatali visszaélés és pénzmosás gyanújával indult bűnvádi eljárás. A megyei tanács alelnöke csütörtökön úgy nyilatkozott, ezeket az ügyeket korábban már többször vizsgálták, de mindig lezárták. Szerinte azért vették elő, mert kampány van. (Ami azért meredek csúsztatás, mert neki semmi szerepe és feladata nincs az EP-választások kampányában, nyilvános kampányrendezvényeken, közéleti programokon nem is szokott részt venni, csak saját futballcsapata meccsein – amikor a fia játszik, akire a hírek szerint a cégeit, a vagyonát és az RMDSZ-t készül ráhagyni.)

Az ügyben a gyanúsítottak között szerepel még Mudura Sándor, Bojtor Vilmos László, Gheorghe Ioan Roatiș, Beneamin Rus, Miklóssy Ferenc, valamint Miklóssy Ferenc László is.

A Keviép esetében a korrupcióellenes ügyészek azt gyanítják, hogy a debreceni cég nevében Miklóssy Ferenc 300 ezer eurót adott át Kissnek és Mudurának annak érdekében, hogy járjanak közben, hogy a Keviép építhesse meg és működtesse a váradi szemétlerakót. További 100 ezer eurót kaptak ők ketten összesen a Selinától is, hogy a megyei tanács egyes közbeszerzési licitjei során rájuk essen a választás.

A legnagyobb összeget, 600 ezer eurót a DNA közlése szerint Kiss egyedül kapta a Selinától, ekkor neki megyei tanácsi elnökként az volt a feladata, hogy előnyben részesítse a céget bizonyos központi telkek értékesítése során. Így építheti a Selina a korábban szociális lakások helyszínének kijelölt Luceafărul lakónegyedet. A korrupciós ügyben érintettek 8,6 millió eurós kárt okozhattak a megyei önkormányzatnak.

[A Krónika nyomán]
Impresszum