A román kormány új regionalizációs elképzelése nincs tekintettel sem gazdasági, sem történelmi hagyományokra.

Szilágyi Ferenc néppárti szakértő
Szilágyi Ferenc néppárti szakértő


Az 1950-ig élő több száz éves magyar vármegyerendszer eredményességét a tartományi és megyésítési átalakításokkal sem tudták elérni, az új román elképzelés azonban minden eddigi megvalósítást lerombolna. Szilágyi Ferenc néppárti szakértő szerint a történelmi hagyományokra alapozó régiós felosztásnak nincs hatékony alternatívája.

Románia nyolc régióból álló új adminisztrációs felosztását a tervek szerint 2013 decemberéig szeretné alkotmánymódosítással szentesíteni a Ponta-kabinet. Az ország közigazgatási hagyományait teljességgel figyelmen kívül hagyó új régió-elképzeléssel nem csupán az erdélyi magyarság nem ért egyet, hanem a józanul gondolkodó román értelmiségiek is megkérdőjelezik egy ilyen felemás megoldás hatékonyságát. A napokban foglalt állást régióügyben a Román Akadémia, amely történelmi hagyományokon alapuló régiósítást szorgalmaz. Noha a román tudományosság legmagasabb fórumának régió-elképzelései sem mondhatók magyarbarátnak, a Ponta féle elképzelésekhez képest mégis előrelépést jelentenek. A kormány új adminisztrációs terveit nem övezi egyetértés a koalíciós pártok körében sem, ami új változatok, új javaslatok vitáját vetíti előre. 

Erdélyi magyar törekvések 

A román politika színterén 2009-ben az RMDSZ-nek jelent meg új régióterve, amely a régebbi kormány által elfogadott fejlesztési régiók alternatívájaként javasolt 12 fejlesztési régiót – külön-külön a Székelyföld és a Partium számára, ahol még tömbmagyarság él Erdélyben. Régió-elképzeléseit az RMDSZ több-kevesebb módosítással ma is fenntartja, az elmúlt időszakban azonban egy sokkal átfogóbb, a történelmi hagyományokat és a modern kor kihívásait jobban ötvöző régiófelosztást mutatott be az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP). 

A 2009-ben közigazgatási földrajzból doktorált Szilágyi Ferenc, a Partiumi Keresztény Egyetem oktatója (képünkön) – a néppárt régió-elképzeléseinek kidolgozója – azon kevés romániai szakemberek egyike, aki nem csak az erdélyi és a romániai közigazgatási hagyományok kutatója, hanem az európai regionalizációs hagyományok és törekvések kiváló ismerője is. Noha a néppárt régió-elképzeléseinek bemutatásakor az RMDSZ vezetői azzal vádolták meg, hogy a szövetség régióit koppintotta le, Szilágyi Ferenc nevetségesnek tartja a vádakat. 2007-ben jelent meg első idevágó tanulmánya – két évvel az RMDSZ régiótervei előtt –, másrészt a szakember szerint Erdély történelmi régiói több száz évesek: nem a mai embernek kell felfedeznie azokat, hanem azt kell felújítani, amit a történelem már sikerrel kialakított. 

Hat erdélyi régió 

Az Erdélyi Magyar Néppárt régióterve három alapelvből indul ki: alulról építkező közigazgatási reformra van szükség; el kell ismerni a már meglévő történelmi régiókat, illetve azokon a részeken, ahol nincs tetten érhető, régióalkotásra alkalmas identitástudat, ott az infrastrukturális hálózat figyelembe vételével a térszerkezeti viszonyokat kell alapul venni. A szakértői munka során szem előtt tartották Románia érvényben lévő területfejlesztési törvényét is, amelyben meg vannak határozva a regionális szintű városok. Így született meg Románia új régiótérképe, amely legközelebb áll a történelmi hagyományokhoz. 

Néppárti elképzelések szerint Erdélynek 6 régiója lenne: partiumi régió (Bihar, Szatmár és Szilágy megye történelmi területei) Nagyvárad központtal; a Kolozsvár központú észak-erdélyi régió magába foglalná az egykori Torda-Aranyos, Szolnok-Doboka, a mai Beszterce-Naszód megyét, illetve a történelmi Máramarost. A köztudatba jól beleivódott Székelyföld-régiónak Marosvásárhely lenne a központja, területe pedig nagy vonalakban megegyezik a Székely Nemzeti Tanács elképzeléseivel. A dél-erdélyi régió elsősorban a hagyományos Szászföldet foglalja magába Nagyszeben központtal, a Temesvár központú Bánsági régió pedig felöleli Arad megyét is. Brassó Nagyszebennél jóval nagyobb régióközpont, ezért regionális jelentőségű városként – Románia második számú közlekedési csomópontjaként – a Barcaság régióközpontja lenne. 

Történelmi visszapillantó 

A román kormány által tervezett új régiósítás – a kommunista rendszerben megejtett adminisztrációs újrafelosztást is túlszárnyalva – semmilyen szinten nem kapcsolódik a hagyományos erdélyi közigazgatáshoz. A királyi Magyarországon 1876-ban vezették be az utolsó nagy közigazgatási reformot, amikor a 600-700 éve fennálló területi struktúrát modernizálták, megőrizve azonban a vármegyék hagyományait. Ez a rendszer maradt fenn kisebb módosításokkal (elsősorban névváltoztatással) 1950-ig a Trianon utáni Erdélyben. „Az új kommunista rendszer erős regionális központokat akart, ez indokolta a tartományi, rajoni rendszer bevezetését. Ekkor jött létre a Magyar Autonóm Tartomány is. Jellemző módon azonban, amíg a magyar közigazgatási reform vármegyerendszere átélte Trianont és a II. Világháborút, addig a tartományi rendszer 18 év alatt, 1968-ig több ízben is változott, legalább négyszer módosították. 

A kommunisták több régió esetében sem voltak tekintettel a történelmi hagyományokra: példa erre többek között Máramaros tartomány esete, amelynek régióközpontját, Nagybányát egy Szatmárnémetinél jóval kisebb és jelentéktelenebb kisvárosból duzzasztották fel nagyvárossá“ – magyarázza a szakember. A toldozott-foldozott tartományokat Ceauşescu váltotta fel az 1968-ban bevezetett új megyésítéssel. Az átalakítás fő motivációja az új iparosítási politika volt: a tartományi központokon kívül más város nem fejlődött, az új elképzelés szerint pedig a 10-15 regionális szintű nagyváros mellé legalább 30 középvárost akartak létrehozni, amivel párhuzamosan több mint 100 új kisváros is született. A Ceauşescu-féle megyésítéskor is figyelembe vették a történelmi hagyományokat – így jöttek létre a többségében magyarok lakta székelyföldi megyék –, ugyanakkor több megye is, közöttük Bihar, megőrizte történelmi határait. 

Kelet-európai kiúttalanság 

„A nyugat-európai régiós gyakorlat országról országra változik, alig vannak közösen felvállalt sémák, mégis a legtöbb nyugati régióban az a közös, hogy történelmi hagyományokra alapszik” – kezdi Szilágyi Ferenc az európai modellek bemutatását. A föderális államok – elsősorban Németország, Belgium, Svájc és Ausztria – egyféle államisággal rendelkező közigazgatási alapegységei sok évszázados történelmi alapokon nyugszanak, ezek a regionális önrendelkezés európai modelljei. 

A következő csoportba sorolhatók a regionális országok, ahol az asszimetrikus regionalizmus elvei érvényesülnek. Spanyolország és Olaszország például alkotmányba rögzített, történelmi régiókból épül fel, viszont nem minden régiónak van azonos hatásköre. 

A harmadik típus az úgynevezett decentralizált országok köre, ahol a régiókat nem alkotmányban szabályozott hatáskörökkel ruházták fel, például Franciaország. Ennél a modellnél országról országra változik, hogy a központi hatalom milyen jogköröket ruház át a régióközpontokra. 

A kor kihívásainak megfelelő nyugat-európai demokratikus közigazgatástól azonban a kelet-európai gyakorlat még mindig messze áll. Ennek gyökerei két okra vezethetők vissza. A Trianoni békeszerződés nyomán alakult Kárpát-medencei utódállamok nem hajlandók felvenni a mélyen gyökerező regionalizmus hagyományait. Románia, Ukrajna, Szlovákia, Horvátország és Szlovénia egykori markáns régiók ötvözetéből jött létre, a többségi politika szeparatizmusra hivatkozva ellenzi a történelmi közigazgatási egységek újjáélesztését. Szilágyi szerint a többi közép-kelet-európai államban vagy nincsenek hagyományai a régiós eszmének, vagy – mint Bulgária esetében – az utóbbi száz évben annyira lejáratták a törekvést, hogy ma már senki nem veszi komolyan. Magyarország sajátos helyzetben van: a királyi Magyarország peremén helyezkedtek el az elveszített történelmi régiók, a mai területi felosztást általában három megyéből álló közigazgatási régióként hozták létre. 

Történelmi modell lehet az alap 

Szilágyi Ferenc szerint nem véletlen, hogy a néppárt régióelképzeléseinek részletes bemutatását követően foglalt állást a Román Akadémia, amely szintén a történelmi hagyományokra alapozó közigazgatási modellre hívja fel a figyelmet. Ilyen modell igazából csak az 1950 előtti vármegyerendszer lehet, hiszen az elmúlt évszázadok során kialakult székely, szilágysági, máramarosi, móc- vagy szászföldi identitás annyira jellegzetes, hogy megkérdezésük nélkül büntetlenül nem lehet közigazgatási kényszerházasságba vinni az embereket. Ugyanez érvényes a Kárpátokon túli területekre is. A szakember szerint egyre több román értelmiségi is ebben látja az ország felemelkedésének esélyét. A történelmi régiók visszaállításáról szóló néppárti kezdeményezés annyiban új, hogy az elképzelt régióközpontok köré nem rajzolták meg a véglegesen rögzített régióhatárokat: ezekről az illető területeken élők döntenének népszavazással. Az alulról történő építkezés lehetne a tartós fejlődés alapja.

[Forrás: Makkay József, Erdélyi Napló]
Impresszum