Hétvégén összesíti az Erdélyi Magyar Néppárt a Szilágyi Zsolt államfőjelölt indulásához szükséges aláírásokat, ezért arra kérik az aláírásgyűjtőket, hogy legkésőbb péntekig vigyék be a támogatói íveket az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és a Néppárt irodáiba.



Szilágyi Zsolt hétfői sajtótájékoztatóján elmondta: már összegyűjtötték a szükséges aláírások több mint háromnegyedét, de a hajrában, vagyis  a gyűjtés utolsó hetében arra kér mindenkit, hogy erősítsen rá eddigi munkájára, hogy biztosan több gyűljön össze, mint 200 ezer.

Bihar megyében Varga Csaba nagyváradi alpinista a huszonötezredik aláíró, aki Szilágyi Zsolt jelölését támogatja a novemberi államfőválasztáson. A hegymászó a sajtó jelenlétében mondta el: miért döntött úgy, hogy kézjegyével támogatja az Erdélyi Magyar Néppárt államfőjelöltjét.

Mint mondta: Szilágyi Zsolt olyan tabutémákat tűzött a zászlajára, melyeket egyetlen más jelölt sem képvisel következetesen, éspedig a föderalizmus és az autonómia. Ő is azon a véleményen van, hogy a helyben termelt javaknak helyben kell maradniuk, és ez csak egy föderális államberendezkedéssel valósítható meg.

Varga Csaba idén júliusban az első Bihar megyei hegymászóként oxigénpalack nélkül mászta meg a Kína–Pakisztán határán elhelyezkedő, 8051 méter magas Broad Peak – eredeti nevén K3 – hegycsúcsot. Tervei között szerepel további nyolcezresek meghódítása.

Szilágyi Zsolt a sajtótájékoztatón nyilvános vitára hívta ki Kelemen Hunort, az RMDSZ elnökét és államfőjelöltjét annak tisztázására, hogy kötött-e újabb titkos paktumot a szövetség az erdélyi magyarok kárára a kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD). A Néppárt államfőjelöltje szerint a paktum meglétének egyértelmű jelei vannak tekintve, hogy Kelemen Hunor a PSD-nek kampányol Székelyföldön. A paktumot – amint egy Ráduly Róbert Kálmánnal, Csíkszereda polgármesterével készített múlt heti interjúban is elhangzott – Brassópolyánán kötötték meg.

Szilágyi Zsolt a sajtón keresztül a következő kérdéseket intézi az RMDSZ elnökéhez:

Volt-e titkos RMDSZ-PSD találkozó?
Kik vettek részt ezen a találkozón?
Mikor és hol tartották?
Miről tárgyaltak?
Van-e titkos megegyezés, amely az 1993-as neptuni találkozó szellemi/politikai folytatása?
Létezik-e Kelemen Hunor és Victor Ponta közötti megállapodás, arról, hogy az RMDSZ kit támogataz  államfőválasztás második fordulójában?


Csomortányi István, az Erdélyi Magyar Néppár Bihar megyei elnöke arról tájékoztatta a sajtó képviselőit, hogy az RMDSZ bármilyen eszközt felhasznál a Szilágyi Zsoltot támogató aláírásgyűjtés megakadályozására, sőt már fizikai agressziót is bevet a Néppárt önkénteseinek megfélemlítésére. Torján az Őszi Sokadalom idején a Szilágy megyei Sarmaság polgármestere, Dombi Attila kitépte az egyik önkéntesük kezéből a támogatói íveket, összetépte azokat, sőt lökdösni kezdte a fiatal hölgyet. Az ügyben feljelentést tettek a rendőrségen – mondta Csomortányi. Egy Bihar megyei esetről is beszámolt. Biharfélegyházán ugyanis az RMDSZ aláírásgyűjtői azzal vezették félre az embereket, hogy Kelemen Hunor a három magyar párt közös jelöltje, és nem csak RMDSZ-é.

Csomortányi István úgy vélte: a kampány már elkezdődött Székelyföldön. Victor Ponta legutóbb Csíkkozmáson korteskedett Kelemen Hunor társaságában, mely alátámasztja azt, amit eddig is tudni lehetett: a szociáldemokraták jelöltjét támogatja az, aki az RMDSZ elnökét támogatja.

[Forrás: az EMNP partiumi sajtószolgálata]
Impresszum